Hatalmas móka megmenteni a galaxist – Marvel’s Guardians of the Galaxy teszt

A galaxis legnagyobb S-fejei nem csupán a mozikat hódították meg, hanem a játékiparban is le tudták tenni a névjegyüket – a Telltale Games után az Eidos Montréal által is.

Miután a Square Enix kiadásában megjelent a csalódást keltő Marvel’s Avengers (ami többek között a „játék mint szolgáltatás” üzleti modell és az elbaltázott hibrid koncepció miatt bőgött le), a rajongók érthető módon előítéletekkel telve fogadták a szintén házon belül készült Marvel’s Guardians of the Galaxy bejelentését. A negatív közvélemény akkor enyhült csak meg, mikor kiderült, hogy egy egyjátékos akció-kalandról van szó, amelyben Űrlordot irányítva és a csapat többi tagját menedzselve szelhetjük át őrültnél őrültebb küldetések miatt az űrt, viszont az sokak szemében szálka maradt, hogy itt sem a filmbéli színészek karaktereit láthatjuk (még ha a jelmezük be is került). A végeredmény azonban bőven feledtetni tudja azt, hogy nem Chris Pratt mosolyog vissza ránk. Bár a játék megjelenéséig kiadott előzetesek nem igazán tudták átadni, hogy mitől olyan piszkosul szórakoztató ez A galaxis őrzői videojáték, mi azonban megpróbáljuk megragadni az esszenciáját.

A fejlesztőcsapat a kezdetektől fogva azt kommunikálta a játékosok felé, hogy a Marvel’s Guardians of the Galaxy egy karakterközpontú, történetorientált és mindenféle fizetős sallangoktól mentes élmény lesz, ami meg is valósult. A fő sztorin végigfutó játékosoknak 15, a mindent felfedező és elolvasó gamereknek pedig akár több mint 20 órányi tennivalót nyújt a koncepció, ami már a legelső perctől egyértelműsíti, hogy az őrzők megalkotásakor inkább a képregényekből merítkeztek az alkotók, mintsem James Gunn filmjeiből – nem csak a kinézetük, a hátterük esetében is.

Többek között Űrlord tragédiája is másképp történt itt, mint a mozik vásznain, ugyanakkor ezek az eltérések tökéletes apropót nyújtanak ahhoz, hogy akkor is meg akarjuk ismerni a csapat tagjait, ha már kívülről fújjuk az életüket. Az írógárda remek munkát végzett a kompánia bemutatásával, mindenkinek megvannak a maga emlékezetes pillanatai (érzelmesek és viccesek egyaránt), a karakterfejlődések és a társak közötti adok-kapok pedig még értékesebbé teszik ezt a szegmenst. A humor sokszor sírva röhögős, Űrlordék pontosan azt a fajta viccarzenált szállítják, amit várunk tőlük, és csak kevésszer erőltetettek.

Míg a legtöbb videojáték fel van osztva akcióból és beszédből álló szakaszokra, addig a Marvel’s Guardians of the Galaxy a harccal, az utazással és az ügyességi feladatokkal eltöltött időt is kihasználja arra, hogy Űrlord, Gamora, Drax, Groot és Mordály szóljanak egymáshoz. Élcelődést, csapatépítést, a múlton való rágódást, a jövő firtatását és hasonlókat hallgathatunk, miközben megpróbálunk egyik sziklaszirtről átugrani a másikra, és kollégáink nem restek beszólni érte, ha elkalandozunk egy mellékösvényen, hogy begyűjtsünk valamilyen tárgyat. Ráadásul a dialógusokra mi magunk is hatással lehetünk azzal, hogy dönthetünk a válaszok között, amik általában kimerülnek a tét nélküli szerepjátékozás erősítésében, viszont vannak olyan választások is, amik befolyásolnak későbbi eseményeket, diskurzusokat vagy éppen mások sorsát. A játék elején például az őrzők betörnek egy lezárt és veszélyes területre, hogy megbízójuknak, Lady Hellbendernek megszerezzenek egy fenséges fenevadat, azonban a misszió nem éppen úgy alakul, ahogy szerették volna, ezért improvizálni kényszerülnek és vagy Grootot, vagy Mordályt próbálják meg eladni a rettegett amazonnak, majd suttyomban kiszabadítani. Mindkét opció más megközelítést kíván, és nemcsak a helyszíni történésekben figyelhetünk meg eltérést, hanem a többiek rólunk alkotott véleményében is.

Le a kalappal a szinkronszínészek munkája előtt, ugyanis a teljesítményük első osztályú, hovatovább a karakterek arcmimikája, reakciói is az utóbbi évek egyik legjobbja. Ritkán nézek vissza egy-egy jelenetet többször is, de a Marvel’s Guardians of the Galaxy-ben vannak olyan beszélgetések, amiket már számos alkalommal néztem újra, hogy ismét átvizsgálhassam az arcokat. Érdemes lehet odafigyelni az Űrlordot megszólaltató Jon McLaren (Titánok), a Gamorát életre keltő Kimberly-Sue Murray (V-Wars), a Mordályt megformáló Alex Weiner (A Kolibri projekt), a Draxet tolmácsoló Jason Cavalier (Bosszúvágy), a Ko-Relt alakító Judith Baribeau (District 31) és a Nikki Gold bőrébe bújó Romane Denis (Nomades) pályafutására, ugyanis ha a játék sikerét követően nem lesz egy csomó szinkronmunkájuk, akkor soha.

A magas minőségű audiorészhez kapcsolódik a játék soundtrackje is, amely a ’80-as évek legnagyobb slágereit vonultatja fel a legjobb pillanatokban: elképesztő érzés egy durva összecsapást a The Final Countdown ütemére teljesíteni, vagy éppen a következő megálló előtt Peter Quill űrhajóján beizzítani valamelyik klasszikus dalt a sok közül. A kiváló audiovizuális élményhez persze hozzátartózik a látványvilág is: az Eidos Montréal játékának abszolút nincs szégyenkeznivalója e tekintetben sem, a filmekben látott változatos világok és színes kompozíciók ugyanúgy megtalálhatóak itt is, de nem giccses, inkább fantáziadús körítésben.

Van viszont a játéknak két rendszere, ami még igényelte volna a csiszolást, a bővítést. A harcok például meglepően élvezetesek tudnak lenni változatos ellenfeleket felvonultatva, viszont a fejlesztők által megálmodott tárcsás rendszer (kiválasztasz egy karaktert egy körből, majd még arra rábökve is ki kell választanod az egyik támadását/támogatását) nehezen megszokható, és sokszor megakasztja a küzdelmek gördülékenységét. Ugyancsak kisebb káoszt eredményezhet, hogy nem csupán Űrlorddal irányítjuk a többiek erőit, de maga Peter képességeit is magunk menedzseljük, tehát több fronton is figyelni kell a visszatöltődő dolgokra, az ellenfelekkel szemben alkalmazott megfelelő taktikákra, és hasonlókra. Ehhez kapcsolódik egy másik kevésbé kiaknázott terület is, a karakterfejlesztéseké. Noha tapasztalati pontok gyűjtésével új készségeket oldhatunk fel, ez csapattagonként kimerül három alap- és egy negyedik ultimate képességben, Űrlord esetében pedig különböző energiaforrások összeszedegetésével egy munkapadnál oldhatunk fel különböző előnyöket. Csakhogy aki a lehetőségektől megrészegülve vadássza ezeket a tárgyakat, hamar ott találja magát, hogy nincs már mivel tuningolnia a főhőst, és csupán kedvtelésből veszi fel az ehhez szükséges eszközöket.  

A Marvel’s Guardians of the Galaxy azonban ezeket a – játék összélményét nem jelentősen befolyásoló – gyengébb részeket leszámítva egy végtelenül szórakoztató videojáték, amely a Marvel-rajongóknak fogja a legnagyobb élményt nyújtani, de azokra is maradandóan pozitív benyomást tehet, akik nem lélegeznek együtt az alapanyaggal vagy ezzel az öt S-fejjel. Bátran emlegethetjük egy lapon a Marvel’s Spider-Mannel és a Spider-Man: Miles Moralesszel.

80%

Pozitívum

(+) Fordulatos sztori
(+) Remek humor, párbeszédek
(+) Nagyszerű karakterek és karakterpillanatok
(+) A filmeket idéző látvány
(+) Profi szinkron és arcjáték

Negatívum

(-) A harcrendszeren még kellett volna csiszolni
(-) A karakterfejlesztés feleslegesnek érződik
(-) Bugok, amiket előbb-utóbb javítani fognak

A Marvel’s Guardians of the Galaxy már kapható PC, PlayStation 4, PlayStation 5, Xbox One, Xbox Series S/X és Nintendo Switch platformokra. A teszteléshez használt kódot köszönjük a hazai forgalmazónak, a Cenegának!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.