Hivatalos: Nicolas Cage szereplésével készül Pókember Noir élőszereplős sorozata

Nicolas Cage hivatalosan is visszatért a Pókverzumba.

Több mint egy éve rebesgették először, hogy az Amazonnál élőszereplős Pókember Noir-sorozaton dolgoznak, idén pedig szárnyra kapott az a pletyka, hogy akár Nicolas Cage játszhatja a címszereplőt. Ugyebár a színész óriási képregény-rajongó hírében áll, ráadásul ő kölcsönözte a karakter hangját a 2018-ban bemutatott Pókember: Irány a Pókverzum! című animációs filmben is. A Prime Video végre hivatalosan megerősítette, hogy a sorozatos projekt zöld utat kapott, és valóban Cage lesz a főszereplő, akinek ez lesz az első televíziós szerepe a The Best of Times című, 1981-es, balul sikerült pilot óta.

Az Irány a Pókverzum! két író-producere, Christopher Miller és Phil Lord közreműködésével készülő Pókember Noir-sorozat a Noir címet kapta, és az Egyesült Államokban az MGM+ csatornán debütál, majd világszerte a Prime Videón lesz látható. A széria a 2009-es Spider-Man Noir című képregény alapján készül, szóval sötét és komor darab lesz klasszikus film noir és gengszterfilmes motívumokkal. Az 1930-as évek gazdasági világválsága által sújtott New Yorkban fog játszódni, ahol egy megrögzött magánnyomozó a város egyetlen szuperhőseként küzd jelenlegi karrierjével és korábbi életével.

Míg Lord és Miller Amy Pascallal együtt executive producerként, addig Oren Uziel (John Wick 4, 22 Jump Street, Mortal Kombat) és a Netflix-féle A Megtorlón munkálkodó Steve Lightfoot társ-showrunnerként áll a sorozat élén. Ha ez nem lenne elég figyelemre méltó név, az is kiderült, hogy ez első két epizódot az Emmy-díjas Fleabag rendezője, Harry Bradbeer fogja dirigálni.

Bármennyire is ígéretes a Noir kreatív csapata, a Sony elnöke, Katherine Pope kiemelte, mennyire fontos volt számukra Cage tapasztalatával is bebiztosítani a projektet. „Nem is lehetnénk boldogabbak, amiért Nicolas Cage lesz a sorozat főszereplője! Senki más nem tudna ilyen pátoszt, fájdalmat és szívet vinni ebbe az egyedülálló karakterbe” – mondta. „Zseniális producereinkkel és partnereinkkel az Amazon MGM Studiosnál és a Prime Videónál nem is kérhettünk volna jobb csapatot, hogy felfedezzük a Sony Marvel-univerzumának egy ilyen ikonikus karakterének újragondolását.”

Miközben Cage szóló Pókember-kalandja már teljes gőzzel halad előre, a színész A pókverzumon át folytatásában, a Beyond the Spider-Verse-ben szintén visszatér Pókember Noir hangjaként.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük