Június 14-én indul a Disney+ Magyarországon, kiderült a szolgáltatás ára is

Már nem kell sokat várni a szolgáltatás régóta várt magyarországi indulására.

Hosszú várakozás után a Disney+, a The Walt Disney Company streaming szolgáltatása idén nyártól 42 országban és 11 új területen indul el, köztük június 14-én Magyarországon is – olvasható a szolgálató közleményében. Ezen felül az is kiderült, hogy a szolgáltatást az alábbi árakon lehet majd igénybe venni:

a havi előfizetés 2490 forint, az éves előfizetés pedig 24 900 forint lesz, magyarán az éves elköteleződéssel két hónap előfizetői díjat lehet megspórolni.

A Disney+ kínálatában a saját gyártású tartalmak mellett több ezer Disney-, Pixar-, Marvel-, Star Wars- és National Geographic-epizód és film is lesz majd. A gazdag választékban az általános szórakoztatást biztosító Star is képviselteti magát, ami főként a 21st Century Fox korhatáros tartalmait foglalja magában. A Disney+ műsortárában most először a Marvel Moziverzum összes eddigi filmes és sorozatos produkciója elérhető lesz egy helyen, magyar szinkronnal, beleértve a napokban induló Holdlovagot is, a főszerepben a Steven Grantet alakító Oscar Isaac-kel.

Az előfizetők számára a Star Wars-hoz kapcsolódó sorozatok is elérhetőek lesznek majd, úgy, mint a Boba Fett könyve és A mandalóri Jon Favreau író–producertől. Az előfizetők számára szintén hozzáférhető lesz a Disney és a Pixar által készített, Oscar-díjra jelölt Luca, a Walt Disney Animation Studios műtermeiből kikerült, Oscar-díjas, a rendkívüli Madrigal-család történetét elbeszélő Encanto, valamint az Oscar-díjas Szörnyella is. Az ikonikus sorozatok közül felkerül a Simpson család és a Grace klinika is.

A felhasználók akár négy párhuzamos streamen élvezhetik a kiváló képminőséget, valamint korlátlan számú letöltésre – legfeljebb tíz eszközre – lesz lehetőségük, egyes műsorok esetén pedig beállítható az IMAX Enhanced funkció is. A felhasználók akár hét különböző profil közül is választhatnak, Köztük szerepel a gyerekbarát profil is lehetősége is, amely könnyű navigációt és az életkornak megfelelő, gyermekeknek szóló tartalmakat biztosít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük