A Marvel-univerzum tele van isteni hatalmakkal bíró lényekkel – egyesek védelmezik a világot, míg mások inkább elpusztítanák azt. A mitológiából ismert istenek mellett (például Odin vagy Zeusz) a Marvel saját panteont is teremtett, tele félelmetes entitásokkal. Ebben az összeállításban a leggonoszabb és legpusztítóbb istenségeket vesszük sorra, akik káoszt, félelmet és halált hoztak az univerzumra.
Árész – a háború istene

- Első megjelenés: Human Torch #5 (1941)
- Alkotó: Carl Burgos
- Mitológia: görög
Bár a Marvel-univerzum görög panteonjában nem ő a legerősebb, Árész kétségkívül az egyik legkegyetlenebb. A háború istene minden konfliktusban örömét leli, és ahol csak lehet, olajat önt a tűzre. Történelemformáló befolyása is hatalmas: a római tábornokoktól kezdve a templomos lovagokon át egészen Napóleonig és a náci rezsimig számos háborús vezér elméjét fertőzte meg.
Nem csupán a múltban szított viszályokat – a modern kor szuperhősei ellen is rendszeresen harcba szállt. Egy időben még a Sötét Bosszúállók tagja is volt, és részt vett Asgard ostromában. Bár időnként próbálta jóvátenni bűneit, Árész annyi pusztítást hozott az emberiségre, hogy helye megkérdőjelezhetetlen ezen a listán.
Loki – a csínytevés istene

- Első megjelenés: Venus #6 (1949)
- Alkotók: Stan Lee, Larry Lieber, Jack Kirby
- Mitológia: skandináv
Loki, a csínytevés és hazugság mestere sem hiányozhat ebből a felsorolásból. Bár jelleme és motivációi történetről történetre változnak, egy dolog szinte mindig állandó: vágyik Asgard trónjára, és ezért bármire képes. Hol testvére, Thor ellen fordul, hol apját próbálja kijátszani, ármánykodása pedig rendszeresen tragédiába torkollik.
A Sötét Bosszúállók történetben például Norman Osbornt manipulálta, hogy támadást intézzen egy futballmeccsen, ezzel több ezer ember halálát okozva – Loki célja az volt, hogy ezzel igazolja Asgard a Föld elleni invázióját. Emellett becsapta Thort, hogy megölje saját barátait, anyja halálát is előidézte, sőt, egyszer elpusztította a fiatal Lokit is. Loki bármennyire is szerethető lehet időnként – kiváltképp az MCU univerzumában –, tettei miatt méltán érdemelte ki helyét ezen a listán.
Hela – a halál istennője

- Első megjelenés: Journey into Mystery #102 (1964)
- Alkotók: Stan Lee, Jack Kirby
- Mitológia: skandináv
Loki lánya, Hela már születésekor a sötétség útjára volt rendelve. Odin – figyelmen kívül hagyva a Nornák figyelmeztetését – a holtak birodalmának úrnőjévé tette, és ezzel megpecsételte a sorsát. Hela nem elégedett meg azzal, hogy Niflheim és Hel (Pokol) felett uralkodjon – a teljes hatalmat akarta. Hódítási vágya és kegyetlensége határtalan: ártatlan lelkeket ragadott el idő előtt, hogy halálhadseregét építse, és számtalan alkalommal próbálta kiterjeszteni uralmát Asgardra is. Egy isten, akitől még a halál után sincs menekvés.
Shuma-Gorath – a káosz ura

- Első megjelenés: Marvel Premiere #10 (1973)
- Alkotók: Steve Englehart, Frank Brunner
- Mitológia: Marvel
Shuma-Gorath az egyik legrégebbi és legerősebb kozmikus entitás a Marvel-univerzumban. Egy ősi, többdimenziós lény, aki káoszból és pusztításból táplálkozik. A világok felett álló istenként Shuma-Gorath uralma alatt teljes univerzumok omlottak össze, és civilizációk tűntek el nyomtalanul.
Különösen veszélyes, mert nemcsak nyers ereje hatalmas, hanem képes más lényeket is manipulálni és irányítani. Egyik legrettegettebb képessége az elmefertőzés: a tudatába férkőzve megtörheti még a legerősebb varázslók elméjét is. Ez majdnem megtörtént Doctor Strange esetében is, amikor Shuma-Gorath kis híján átvette felette az uralmat.
A káosz isteneként Shuma-Gorath célja nem egyszerűen a világok meghódítása, hanem azok teljes felemésztése, így az egyik legnagyobb kozmikus fenyegetés a Marvel világában.
Surtur – a tűzóriás és az istenek végzete

- Első megjelenés: Journey into Mystery #97 (1963)
- Alkotók: Stan Lee, Jack Kirby
- Mitológia: skandináv
Surtur a tűzóriások királya, aki Muspelheim tüzes birodalmában uralkodik. A skandináv mitológiában ő az, aki végül elhozza Ragnarököt, az istenek végzetét, a Marvel-univerzumban pedig egészen hasonló szerepet játszik. Az Örök Láng erejével Surtur képes világokat felperzselni, és egyetlen célja Asgard elpusztítása. Gyakran csap össze Thorral és Odin népével, és bár többször is legyőzték, mindig visszatér. A Ragnarök során valóban sikerül elpusztítania Asgardot, bebizonyítva, hogy végzete elkerülhetetlen. Ha felbukkan, csak láng és hamu marad utána.
Gorr – az istenölő

- Első megjelenés: Thor: God of Thunder #1 (2013)
- Alkotók: Jason Aaron, Esad Ribić
- Mitológia: Marvel
Gorr lényegében kakukktojás ezen a listán, hiszen bár nem istenség, puszta akaraterejével és gyűlöletével képes volt egy istenek fölé emelkedő fenyegetéssé válni. Története tragédiával kezdődik: egy ínséges világon született, ahol népe folyamatosan könyörgött az istenekhez, akik azonban sosem válaszoltak. Miután családja meghalt, Gorr ráébredt az istenek közönyére, és amikor véletlenül találkozott két csatázó istennel, magához ragadta a Necrosword nevű halálpallost, amely mérhetetlen erővel ruáhzta fel. Innentől egyetlen célja volt: kiirtani az összes istent az univerzumból.
Az évezredek során Gorr istenek ezreit mészárolta le, egyeseket kegyetlen módon megkínozva, mielőtt megölte volna őket. Egy alternatív jövőben még Thor is alig tudta megállítani, és ha terve sikerült volna, nem maradt volna egyetlen isten sem az univerzumban.
Cul Borson – a félelem istene, Odin testvére

- Első megjelenés: Fear Itself #1 (2011)
- Alkotók: Matt Fraction, Stuart Immonen
- Mitológia: skandináv
Odin idősebb testvére, Cul Borson, a félelem istene, aki létezésével csak szenvedést hoz a világra. Egykor apjuk, Bor, őt szánta örökösének, de amikor Odin felülmúlta erejét és bölcsességét, Cul száműzetésbe kényszerült. Ám ez csak még jobban megedzette haragját, és elhatározta, hogy egy nap visszaszerzi, ami szerinte őt illeti meg.
Cul a Fear Itself esemény során szabadult ki börtönéből, és iszonyatos rémálmokat szabadított az emberiségre. Olyan hatalmas lényeket idézett meg (The Worthy), akik világszerte pusztítást végeztek. Ebben az időszakban majdnem teljesen elpusztította Asgardot, és csak hajszálon múlt, hogy nem végzett végleg Thorral. Bár végül legyőzték, öröksége nem merült feledésbe: az emberek rettegése és az istenek közti megosztottság máig érezteti hatását.
Cyttorak – a rubinkő ura

- Első megjelenés: Strange Tales #124 (1964)
- Alkotók: Stan Lee, Jack Kirby, Alex Toth
- Mitológia: Marvel
Cyttorak a Marvel-univerzum egyik legveszélyesebb kozmikus entitása. Nem a hatalom vagy az uralkodás érdekli, ő pusztán a rombolás öröméért létezik. Leghíresebb földi bajnoka a Buldózer, akit rubinkövének segítségével ruházott fel elképzelhetetlen erővel és elpusztíthatatlansággal. Aki egyszer magára ölti ezt az átkot, annak az akaratát Cyttorak irányítja, és végtelen vérontásra kényszeríti. Ami különösen gonosszá teszi, az a tudatos manipulációja: mindig újabb és újabb áldozatokat keres, akik szolgálhatják céljait, és akiket végül elpusztíthat, ha már nincs rájuk szüksége.
Knull – a szimbióták teremtője

- Első megjelenés: Thor: God of Thunder #6 (2013)
- Alkotók: Donny Cates, Ryan Stegman
- Mitológia: Marvel
Knull, a sötétség istene, az univerzum egyik legősibb és legfélelmetesebb entitása. Amikor a kozmikus lények, az Égiek megkezdték a világ formálását, Knullt is felkérték, hogy segítsen fenntartani a fényt az univerzumban. Knull válaszul lefejezett egy Égi lényt, majd annak energiáját felhasználva kovácsolta meg az All-Black Necrosword-öt (az Éjfekete Halálpallost), az első kozmikus fegyvert, amely képes volt még isteneket is elpusztítani. Knull azonban nem elégedett meg ennyivel, célja volt teljes sötétségbe taszítani az univerzumot. Létrehozta az élő fegyver szimbiótákat (Klyntar), amelyekkel hadjáratot indított az istenek, az Égiek és minden élőlény ellen.
Knull a King in Black esemény során tért vissza a Marvel-univerzumba, démoni serege élén. Egyik legfélelmetesebb tette az volt, hogy átvette irányítását több ikonikus Marvel-karakter felett, köztük az Őrszem felett is, akit brutálisan kettészakított. A szimbióták később fellázadtak ellene, de még így is évszázadokon át rettegésben tartotta a galaxist.
Set – az első gyilkos

- Első megjelenés: Marvel Tales #96 (1950)
- Alkotók: Robert E. Howard, Mike Friedrich
- Mitológia: egyiptomi
Set a Marvel-univerzum egyik legrégebbi és leggonoszabb istene, a Nagy Öregek egyike. A Föld hajnala óta létező entitások közül ő volt az első, aki rájött, hogy ha felfalja testvérei energiáját, nagyobb hatalomra tehet szert. Első áldozata saját testvére, Hyppus volt, akit megölt és felfalt – ezzel Set lett az első gyilkos a Marvel történelmében.
Ez az egyetlen tett elég volt ahhoz, hogy elindítsa a Nagy Öregek hanyatlását, ami végül a démoni entitások felemelkedéséhez vezetett. Set végül a saját dimenziójába kényszerült visszavonulni, de sosem hagyta el teljesen a Földet. Hívein és bábjain keresztül próbálja visszaszerezni teljes erejét, démoni teremtményeket, például farkasembereket, hárpiákat és egyéb borzalmakat szabadítva az emberekre.
Set legnagyobb fegyvere a korrupció: számtalan halandót és természetfeletti lényt manipulált már, hogy az ő akaratát kövessék. Az ősi egyiptomi mitológiából is ismert, de a Marvel világában sokkal sötétebb és könyörtelenebb, mint az eredeti legendákban.
Mefisztó – a Pokol ura

- Első megjelenés: Bible Tales for Young Folk #1 (1953)
- Alkotók: Stan Lee, John Buscema
- Mitológia: Marvel
Bár nem ő a bibliai Ördög, Mefisztó kétségkívül a Marvel-univerzum egyik legördögibb figurája. A saját dimenzióját, amit gyakran Pokolként emleget, vaskézzel uralja, és az emberek lelkének megszerzése számára egyszerű időtöltés. Számtalan alkalommal csapta be és kínozta meg a Marvel hőseit, köztük az Ezüst Utazót, Doctor Strange-et és a Szellemlovast.
Mefisztó az emberi gyarlóság és kétségbeesés mestere, hiszen nem pusztán fizikailag veszélyes, hanem intellektuálisan is. Talán leghírhedtebb tette a One More Day (Még egy nap) történethez köthető, amikor egy gonosz alkut ajánlott Peter Parkernek: megmenti haldokló nagynénjét, May nénit, de cserébe elveszi Peter és Mary Jane házasságát. Az igazi kegyetlenség pedig nem csupán az alku maga volt – Mefisztó még megmutatta nekik a lányt, aki a lányuk lehetett volna, ha nem fogadják el az ajánlatot.
Mefisztó mindig a háttérben manipulál és figyel, sosem siet el semmit. Ő az egyik legrafináltabb és legvégletesebb gonosztevő a Marvel világában – míg más istenek háborút és pusztítást hoznak, ő egyszerűen csak eléri, hogy maguk az emberek okozzák a saját végzetüket.
Chthon – a Setét Könyv teremtője

- Első megjelenés: Marvel Chillers #1 (1975)
- Alkotók: Mark Wolfman, Bill Mantlo
- Mitológia: Marvel
Chthon az egyik legősibb és legveszélyesebb lény a Marvel-univerzumban. Egy másik listán szereplő istenség, Set testvéreként ő is a Nagy Öregek egyike, de míg Set a puszta hatalomért és káoszért gyilkolt, Chthon a fekete mágia legnagyobb mestere lett. Ő alkotta meg a rettegett Darkholdot, vagyis a Setét Könyvet, amely a Marvel világának legveszélyesebb varázskönyve. A benne foglalt varázslatok és rituálék az olvasót fokozatosan megrontják, őrületbe taszítják, és végül Chthon bábjává teszik.
Bár fizikai formában nem tudja elhagyni saját zsebdimenzióját, a Setét Könyv révén még mindig képes befolyásolni a világot. Azok, akik elég balszerencsések ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljenek a könyvvel, gyakran elvesztik emberségüket, és akaratlanul is Chthon szolgáivá válnak.
Leggonoszabb tettei közé tartozik, amikor megszállta Wanda Maximoffot, a Skarlát Boszorkányt, és befolyása alatt végrehajtatta az M-Napot, amely során a mutánsok túlnyomó része elveszítette képességeit. Emellett vámpírokat, vérfarkasokat és más démoni teremtményeket szabadított rá a világra, hogy megágyazzon saját visszatérésének.
Amatsu-Mikaboshi – a káosz istene

- Első megjelenés: Thor: Blood Oath #6 (2006)
- Alkotók: Michael Avon Oeming, Scott Kolins
- Mitológia: Marvel (japán mitológiai alapokkal)
Amatsu-Mikaboshi, más néven a Káoszkirály, a Marvel-univerzum egyik legpusztítóbb és legfelfoghatatlanabb entitása. A japán mitológiában a sötétség és a káosz isteneként ismert, a Marvel világában azonban ő maga a semmi, egy ősi kozmikus lény, aki már a Multiverzum születése előtt létezett. Míg a legtöbb istenség uralkodni vagy pusztítani akar, Amatsu-Mikaboshi egyetlen célja a létezés teljes eltörlése.
A Chaos War (Káoszháború) eseményei során háborút hirdetett az egész univerzum ellen, és pusztító hadjárata során egész isteni panteonokat kebelezett be, elpusztította a túlvilágot, legyőzte Odint és Zeuszt, és még olyan kozmikus entitásokat is rettegésbe taszított, mint Öröklét. Ami igazán félelmetessé teszi a Káoszkirályt, az az, hogy vele nem lehet alkudozni, és a céljait sem lehet igazán megérteni. Ő maga a tiszta pusztítás és a vég nélküli üresség megtestesítője.
Forrás: Game Rant, Marvel Database