„Ez a frissesség tökéletes pillanatban érkezett” – Megérkeztek az első reakciók a Mennydörgőkre

Rövidesen megérkezik a mozikba a Marvel következő filmje, és az első vélemények alapján érdemes lesz rá odafigyelni.

Már nem kell sokat várni a Marvel Moziverzum ötödik fázisát lezáró Mennydörgőkre*, hiszen jövő hét csütörtöktől (premier előtt akár szerda estétől) jegyet is válthatunk rá a hazai mozikban. A film egy különleges formációt vezet be az MCU-ba, olyan megtört antihősöket, akiknek félre kell tenniük nézeteltéréseiket, hogy megmentsék a bolygót egy új, világméretű fenyegetéstől, az Őrszemtől.

Április 22-én, vagyis tegnap volt a Mennydörgők* első hivatalos sajtóvetítése Londonban, és a kritikusok azonnal elárasztották a közösségi médiát a véleményeikkel. Noha az ilyen korai reakciókat érdemes a helyükön kezelni, az eddigi visszajelzések egyértelműen pozitívak, különösen a vegyes fogadtatású Amerika Kapitány: Szép új világ után. A legtöbben a karakterek közötti kémiát, a sötétebb tónust és a Jelena Belova szerepében visszatérő Florence Pugh alakítását emelték ki.

Most ezekből a spoilermentes reakciókból szemlézünk az alábbi válogatásban.

Matt Neglia, a Next Best Picture főszerkesztője így fogalmazott:

„A Mennydörgők sok szempontból teljesen más, mint a korábbi MCU-filmek, és ez a frissesség tökéletes pillanatban érkezett. Ez a Marvel eddigi legsötétebb hangvételű anyaga, megtört emberek érzelmi romjaiban vájkál, akik a múltjuk döntéseivel küzdenek. Bár csapatfilmről van szó, Florence Pugh egyértelműen viszi a hátán a film drámai súlyának nagy részét. Lewis Pullman pedig egy belső konfliktusokkal teli, szimpatikus karakterként tűnik ki. Lehet, hogy nem ez a leglátványosabb, legviccesebb vagy legerősebb Marvel-film, de a nyerssége és hibái pont illenek ehhez az elveszett figurákból álló csapathoz.”

Brandon Norwood újságíró ezt írta:

„Meglepően jó lett a Mennydörgők. A karakterközpontúság és a praktikus akciókra helyezett hangsúly újra azt az érzést hozta vissza, amit a régi Marvel adott. Bárcsak hamarabb megkaptuk volna ezt. A diszfunkcionális csapatnak ráadásul működik a kémiája.”

A Big Gold Belt Media szerint:

„A Mennydörgők nyers, humoros és elképesztően emberi. Mélyre megy a traumák, a gyógyulás és a megváltás témájában. Bizonyítja, hogy még az eldobott, hibás figurák is válhatnak hőssé. Durva, érzelmes és teljesen más, mint bármi, amit eddig a Marveltől láttunk – kötelező darab. Ráadásul 1 stáblista előtti és 1 stáblista utáni bónusz jelenet is vár!”

Matt Ramos a stáblistás jelenetekre hívta fel a figyelmet:

„A Mennydörgőkben két stáblista utáni jelenet is van. A második jelenet az egyik legfontosabb és legizgalmasabb, amit az évek során láttunk!”

A HipHopWired újságírójának rövid, de lelkes posztja így szól:

„Kopp-kopp: a Mennydörgők zseniális. Rengeteg utalás van arra, merre tart az MCU. A csapat jól működik együtt, sok érzelemmel. Jelena nálam a legjobb. Határozottan egy szuper szórakoztató film. Mindenképpen maradjatok a stáblista után!”

A The Hollywood Handle is hasonlóan vélekedett:

„A Mennydörgők az egyik legélvezetesebb Marvel-film az utóbbi időből. Más, mint amit megszoktunk: bátor, vicces, tele nagyszerű akcióval és váratlan érzelmi töltettel. Florence Pugh a legnagyobb sztár – sok szerethető elem van benne, és maradjatok a stáblistára is!”

Emily Murray, a Games Radar szerzője szerint:

„Számomra a Mennydörgők az egyik legjobb MCU-film lett, talán az egyik új kedvencem is. Van benne szikra, karizma, és egy őszinte, érzelmes történetet mesél el, ami tényleg megérinti az embert. Igen, el is morzsoltam egy könnycseppet. Florence Pugh különösen kiemelkedő, egyszerűen viszi a hátán az egészet.”

A Discussing Film alapítója, Jacob Fisher így fogalmazott:

„A Mennydörgők egyszerűen fantasztikus. A szereplők közti kémia szinte tapintható, főleg Florence Pugh és Lewis Pullman emelkedik ki. Az akciók is erősek, de ami a legfontosabb, a film története úgy ütött meg, mint egy tonna tégla. Bátor, fontos és remekül megírt.”

Amon Warmann, az Empire Magazine munkatársa pedig ezt írta:

„Nagyon tetszett! Látványban merész, érzelmileg mély szuperhősfilm, ami a mentális egészséget állítja középpontba. Florence Pugh a szívét-lelkét beleadja, David Harbour folyamatosan hozza a humort, Lewis Pullman pedig talán a film titkos ásza. Rég volt ilyen jó Marvel-film!”

Mia Pflüger, a Film and Glory képviselője szerint:

„A Mennydörgők új korszakot nyit a Marvel számára. Ez a leginkább emberi filmjük, amely megengedi, hogy a hősei hibázzanak, megtörjenek és megbánást tanúsítsanak. Sebastian Stan egy jelenetben egyszerűen ellopja a show-t, de Florence Pugh egyértelműen az új generáció vezéralakja.”

Végül a Geek Vibes Nation rövid véleménye:

„A Mennydörgők tökéletes. Az egyik legérzelmesebb és leglátványosabb Marvel-film, amit eddig láttunk. Nemcsak egy újabb csapatfilm, hanem egy merész új fejezet, amely földhözragadtabb, emberibb oldalát mutatja meg az MCU-nak. A humor, az akció és a nyers érzelem tökéletes egyensúlyt alkot. A szereplők remekelnek, de Florence Pugh Jelena szerepében kiemelkedik.”

A Mennydörgők* május 1-én robban be a mozikba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.