Jeremy Renner visszalépett, egyelőre nem készül el a Sólyomszem 2. évada

A színész szerint sértő ajánlatot kapott, ezért nem vállalta a Sólyomszem folytatását.

Noha a Sólyomszem 2021 végén debütált a Disney+-on és alapvetően pozitív fogadtatásban részesült, második évad azóta sem készült belőle. Most azonban kiderült, miért nem tért vissza Jeremy Renner Clint Barton szerepébe: a színész szerint megalázóan alacsony ajánlatot kapott a folytatásra.

Renner a High Performance podcast egyik friss adásában beszélt először nyíltan arról, mi állt a háttérben. „Megkerestek a második évaddal, de a fizetésem felét ajánlották csak fel” – mondta. „Erre azt mondtam: ez kétszer annyi munkát jelentene feleannyi pénzért, ráadásul nyolc hónapot vinne el az életemből. Azt gondoltam, ez nem fair.”

A színész nem titkolta, úgy érzi, a 2023 eleji súlyos balesete is szerepet játszhatott abban, hogy a stúdió így döntött.

„Azt kérdeztem: bocsánat, miért? Azért, mert elütött egy hókotró, és azt hiszitek, mostantól csak fél Jeremy vagyok? Ezért érek feleannyit az első évadhoz képest?”

Mint ismert, Renner 2023 januárjában életveszélyes sérüléseket szenvedett, amikor egy több mint héttonnás hókotró átgázolt rajta, miközben unokaöccsét próbálta megmenteni a felé tartó géptől. A színész többek közt tizennégy helyen szenvedett bordatörést, eltörte a jobb térdét, bokáját, a bal lábszárát, a kulcscsontját, valamint a vállát is. A legnagyobb veszélyt mégis a hipotermia jelentette a számára, az elsősegélynyújtók érkezése előtt ugyanis 45 percig feküdt a jégen. Hónapokon át tartó rehabilitációja után Renner visszatért ugyan a nyilvánosság elé, de a fizikai megterhelést igénylő szerepek megítélése minden bizonnyal újraértékelődött a szemében.

Renner azonban hangsúlyozta, hogy nem követelt magasabb fizetést, csupán ugyanannyit kért volna, mint az első évad során. „Nem kértem több pénzt, csak ugyanannyit, mint előtte. Szomorú, hogy ez így alakult, de elfogadtam. A testem valószínűleg hálás is érte, hogy most nem forgatok. De meglátjuk, mit hoz a jövő.”

A színész azt is hozzátette, hogy a döntés nem közvetlenül a Marvel Studios-tól érkezett. „Ez nem is a Marvel volt. Még csak nem is igazán a Disney. Egyszerűen a pénzügyesek, a könyvelők. Mondtam is nekik, hogy keressenek mást. Sértő volt az ajánlat, és nem értettünk egyet.”

Bár a Sólyomszem második évada egyelőre nem valósul meg, Renner nem zárja ki, hogy a jövőben újra magára ölti Barton íjászruháját. „Még mindig szeretem ezt a figurát, és szívesen visszatérnék, ha korrekt ajánlatot kapok.”

Sólyomszem első évada Renner mellett Hailee Steinfeld és Florence Pugh szereplésével futott, és az MCU egyik földhözragadtabb, karakterközpontú sorozataként vált népszerűvé. Azóta a karakter sorsa bizonytalan maradt, de Renner nyitottsága alapján nem lehet kizárni, hogy Clint Barton visszatér még a Marvel-univerzumba – ha nem is saját sorozatában, akkor talán egy másik projektben.

Az elmúlt hónapokban egyébként több, kétes megbízhatóságú bennfentes forrás is arról számolt be, hogy a Marvel fontolgatja a Sólyomszem második évadának zöld lámpáját. Egyes pletykák szerint a második évad története egyetlen kiemelt helyszínen játszódna, ahol Clint és Kate Bishop csapdába esnek, és bérgyilkosok hadainak támadásait kell visszaverniük. A híresztelések alapján a főgonosz szerepét Clint bátyja, Barney Barton, vagyis Trickshot töltené be. Hogy ezekből mennyi igaz, és Renner friss nyilatkozatának fényében egyáltalán megvalósul-e a folytatás, egyelőre kérdéses.

A Marvel egyelőre nem kommentálta a színész nyilatkozatát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.


Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/marvelma/public_html/wp-includes/functions.php on line 5471

Notice: ob_end_flush(): Failed to send buffer of zlib output compression (1) in /home/marvelma/public_html/wp-includes/functions.php on line 5471