Egyre érdekesebben alakul a Marvel Moziverzum következő Pókember-filmje, hiszen a The Hollywood Reporter értesülése szerint Jon Bernthal is visszatér benne Frank Castle, azaz a Megtorló szerepében, ezúttal a mozivásznon, Tom Holland oldalán.
Bernthal már viszonylag régi motoros a Marvel világában, először 2016-ban a Netflix Daredevil sorozatában tűnt fel, majd két évadon át saját szériát is kapott A Megtorló címen. Nemrég a Disney+ Daredevil: Újjászületés sorozatában tért vissza a karakterhez, és a jelek szerint hosszabb távon is számolnak vele: készül az Újjászületés második évada, valamint azzal együtt fejlesztés alatt áll egy önálló Megtorló különkiadás is, amelynek forgatókönyvét maga Bernthal is jegyzi.
A Spider-Man: Brand New Day címre keresztelt negyedik Pókember-film története közvetlenül a Nincs hazaút eseményei után játszódik, amikor is az egész világ elfelejtette, hogy kicsoda Peter Parker. A film cselekményét egyelőre homály fedi, de már most számos pletyka kering a lehetséges ellenfelekről. A szóbeszédek alapján felbukkanhat Mr. Negatív, Skorpió, Tarantula, sőt az sem kizárt, hogy Mark Ruffalo is visszatér Hulk őrjöngő verziójaként. Az viszont biztos, hogy Zendaya (MJ) és Jacob Batalon (Ned) újra feltűnik a vásznon, és új szereplőként csatlakozik hozzájuk Sadie Sink, a Stranger Things sztárja.
A Megtorló karaktere teljes mértékben a Marvel földközelibb, utcai szintű világához kötődik: nem varázslatra vagy futurisztikus technológiára támaszkodik, hanem kíméletlen fizikai erőre, kézifegyverekre és harci rutinra. Az, hogy Bernthal ismét magára ölti Castle szerepét, tulajdonképpen megerősíti, hogy ezúttal jóval realisztikusabb, sötétebb hangvételű Pókember-történet körvonalazódik – pont olyan, amilyet sok rajongó remélt az előző rész multiverzumos koncepciója, valamint végkifejlete után.
Bernthal és Holland kapcsolata egyébként nem új keletű: még 2015-ben, a Pilgrimage című film forgatásán dolgoztak együtt, és segítettek is egymásnak Marvel-meghallgatásaik során.
A Spider-Man: Brand New Day a Sony és a Marvel Studios közös produkciójában készül. A forgatás idén nyáron veszi kezdetét Angliában Destin Daniel Cretton rendezésében, a premier pedig 2026. július 31-ére várható.
