Kevin Feige a Penge csúszásáról: Nem akartuk simán ráadni a bőrszerkót, aztán hadd gyilkolja a vámpírokat

Kevin Feige szerint még készül a Penge-film, de csak akkor vágnak bele, ha igazán különlegeset tudnak letenni az asztalra.

Bár az elmúlt hónapokban már szinte biztosnak tűnt, hogy a Marvel Moziverzum Penge rebootja végleg parkolópályára került, Kevin Feige legfrissebb nyilatkozatai alapján a projekt még mindig előkészületben van. Sőt, a stúdióvezető szerint továbbra is Mahershala Ali játssza majd a vámpírvadász főszerepét.

A Penge új változatát először még a 2019-es San Diego Comic-Conon jelentették be, ám azóta számtalan akadály és átdolgozás hátráltatta a munkát. Feige most elárulta, hogy eddig négy különböző forgatókönyvváltozat készült, amelyekből kettő a múltban, kettő a jelenben játszódott volna. Végül úgy döntöttek, hogy a film cselekménye jelen állás szerint napjainkban fog játszódni, ám még mindig messze van a projekt a zöld lámpától.

„Nem akartuk simán ráadni a bőrszerkót, aztán hadd gyilkolja a vámpírokat” – magyarázta Feige. „Egyedinek kellett lennie. Ez pont akkoriban volt, amikor elkezdtük visszafogni magunkat, és kimondtuk: ‘Mostantól csak az őrülten jó ötleteket valósítjuk meg.’ És akkor ez még nem volt az.”

A Marvel Studios vezetője azt is hangsúlyozta, hogy bár gyakran előfordul, hogy egy jó forgatókönyvből a forgatási folyamat alatt válik igazán nagyszerű film, a Penge esetében nem érezték, hogy ilyen alapokról biztonságos lenne elindulni. „Nem akartunk úgy belekezdeni, hogy majd útközben javítgatunk rajta. Ez sem Mahershalával, sem magunkkal szemben nem lenne korrekt.”

Feige bevallotta, utólag talán elhamarkodottan jelentették be a filmet még 2019-ben, de abban az időszakban így működött a Marvel-gépezet: merész beharangozásokkal, ambiciózus tervezéssel. Akkor még ők sem sejtették, hogy pont a legismertebb karaktereik egyikével gyűlik majd meg a leginkább a bajuk. A projekt most rendező nélkül áll, és hivatalos premierdátuma sincs, ám Mahershala Ali egy interjúban nemrég megerősítette, ő továbbra is készen áll eljátszani Eric Brookst, azaz Pengét, és várja, hogy végre elkezdődhessen a forgatás. A stúdió így legalább a legfontosabb szereplőjét nem veszítette el.

A mostani állás szerint a Marvel Studios célja, hogy a Penge ne szimplán egy újabb akciófilm legyen, ahol a vámpírvadász látványosan kaszabolja az élőhalottakat, még ha ez annak idején remekül is működött a Wesley Snipes-féle feldolgozásoknál. Feige szavaiból az is világosan kiderül, hogy a Marvel tanult az elmúlt évek hibáiból. Az MCU túlzsúfoltsága, a Disney+ tartalomgyártási nyomása miatt elmaradt a korábbi minőség, és ezt a vezetőség is belátta. Most kevesebb projekt készül egyszerre, ám azoknál magasabb mércét állítanak fel.

Kevin Feige és Mahershala Ali a 2019-es San Diego Comic-Conon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.