Producerei állva tapsoltak a Pókember: Vadonatúj nap első vágása után, és örökre megtartanák Tom Hollandot a szerepben

A stúdióvezetők már tervezik a folytatásokat, Amy Pascal pedig reméli, hogy Tom Holland örökké Pókember marad.

Tom Holland barátságos Pókembere egy héten belül visszatér a mozikba, és bár a Vadonatúj nap minden jel szerint hatalmasat robbant majd a kasszáknál, a stúdiófalakon belül a produkció minősége miatt is hatalmas a lelkesedés. Amy Pascal, a franchise veterán producere a Collidernek adott friss interjújában elárulta, hogy Kevin Feige-val, a Marvel Studios elnökével együtt valósággal elámultak a film első vágásán. „Valójában ez volt az első alkalom, hogy Kevin és én felálltunk és ujjongtunk egy rendezői vágás után. Ennyire jó lett. Ennyire zseniális Destin [Daniel Cretton, a rendező]” – mesélte lelkesen a producer.

A végeredményhez szerintük nagyban hozzájárult a produkció merőben új vizuális nyelve és atmoszférája is. Pascal kiemelte, hogy a Vadonatúj nap kifejezett célja volt Pókembert végre ismét úgy bemutatni, mint aki szerves része New York Citynek – olyan módon lendülve át a felhőkarcolók között, ami a korábbi Tom Holland-filmek során tudatosan ugyan, de a háttérbe szorult. Feige hozzátette, hogy Cretton mesterien merített a klasszikus képregényekből, az ikonikus borítókból, sőt, még a nagy sikerű PlayStation-játékokból is, ami egy az MCU-ban eddig sosem látott dinamikát kölcsönzött a hálóhintázásnak a mozivásznon.

Mindennek fényében nem csoda, hogy a Sony Pictures és a Marvel Studios legszívesebben sosem engedné el a jelenlegi Peter Parker kezét. Amikor arról kérdezték a producereket, hogy az új filmet egy trilógia kezdetének szánják-e, esetleg felkészültek-e arra, hogy Holland a közeljövőben szögre akasztja a maszkot, Pascal határozott választ adott. Bár szerinte minden egyes filmnek önmagában is meg kell állnia a helyét, és minden új Peter Parker-sztorit úgy építenek fel, hogy kerek egészet alkosson, a producer leszögezte:

„Őszintén reméljük, hogy Tom örökké a mi Pókemberünk marad.”

A színész, aki a 2016-os Polgárháborúban mindössze 19 évesen debütált a szerepben, időközben betöltötte a harmincat, és bár régebben azzal viccelődött, hogy ha harminc felett is Pókembert kell játszania, akkor valamit elrontott az életben, nemrégiben már arról beszélt a GQ magazinnak, hogy ezt a korhatárt talán 37 évre kellene kitolni – beismerve, hogy az ominózus nyilatkozatával csupán a stúdióra akart nyomást gyakorolni a bértárgyalások során.

A színfalak mögött ráadásul már nemcsak egy esetleges ötödik, hanem egy sokkal hosszabb távú terv is kezd formát ölteni. Feige megerősítette, hogy a jelenlegi szerződésektől és megállapodásoktól függetlenül Amy Pascallal már elmélyült megbeszéléseket folytatnak arról, hogy miről is szólhatna a következő kettő, három, négy, vagy akár öt Pókember-mozi.

Ebben a jövőképben pedig előbb-utóbb megkerülhetetlenül helyet kap a hús-vér Miles Morales is. A Marvel elnöke elmondta, hogy a hihetetlenül népszerű, Oscar-díjas Pókverzum-széria jövőre érkező lezárása (a Pókverzumon túl) után kifejezett céljuk, hogy élőszereplős formában is behozzák Milest. A fiatal szuperhős érkezése azonban a nyilatkozatok alapján nem Tom Holland leváltását jelentené, hanem az univerzum további bővítését, garantálva, hogy a moziba járó közönség még nagyon sokáig élvezhesse a veteránná érett Peter Parker kalandjait.

A Vadonatúj nap július 29-től látható a magyar mozikban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.