A San Diego-i Comic-Con szombati Marvel-paneljén Kevin Feige, a stúdió elnöke, valamint Ryan Coogler rendező hivatalosan is leleplezték a Fekete Párduc franchise harmadik felvonását. A bejelentés során nemcsak az derült ki, hogy a filmet a páratlan vizuális élményt nyújtó 70 milliméteres nyersanyagra forgatják majd, és a tervek szerint 2028. december 15-én kerül a mozikba, hanem végre arra is fény derült, ki veszi át Vakanda védelmezőjének stafétáját a tragikus hirtelenséggel elhunyt Chadwick Boseman után.
A 2022-es Fekete Párduc 2. stáblistás jelenetéből már sejthető volt, hogy a történet fókuszpontja hamarosan áthelyeződik egy új örökösre. Akkor tudtuk meg ugyanis, hogy T’Challának és a Lupita Nyong’o által alakított Nakiának született egy fia, akit édesanyja a nyilvánosságtól távol, Haitin nevelt fel. Bár a fiú a Toussaint nevet viselte, a jelenet végén kiderült, hogy a valódi, vakandai neve neki is T’Challa. A Marvel-rajongók már ekkor gyanították, hogy hosszú távon nem a kényszerűségből előlépett Shuri (Letitia Wright) fogja viselni a Párduc-jelmezt, a H csarnok közönsége előtt pedig valóban megerősítést nyert:
a harmadik részben T’Challa immár felnőtt fia lép a színre, hogy magára öltse a vibrániumpáncélt.
Azt a feladatot, hogy a képernyőn formálja meg a felnőtté érett, trónkövetelő örököst, a brit David Jonsson kapta. Jonsson az utóbbi évek egyik legígéretesebb hollywoodi felfedezettje, akit a közönség legutóbb az Alien: Romulus szintetikusaként láthatott, de olyan presztízsprojektekben is letette már a névjegyét, mint a Stephen King regényéből adaptált A hosszú menetelés. A casting híre egyben megcáfolta azokat a korábbi iparági pletykákat is, miszerint az F1 – A film sztárja, Damson Idris, vagy az időközben a rivális DC Moziverzumhoz igazoló Aaron Pierre (Lámpások) lenne a befutó a szerepre.
A Fekete Párduc 3. nemcsak Jonsson érkezése miatt ígéretes. Ryan Coogler és a stúdió megerősítette, hogy Letitia Wright is visszatér Shuri szerepében, a színészgárda pedig egy igazi nehézfiúval, a kétszeres Oscar-díjas Denzel Washingtonnal is kiegészül.
A franchise eddigi teljesítményét elnézve a Marvelnek minden oka megvan a bizakodásra. A 2018-as első felvonás elképesztő, 1,3 milliárd dolláros globális bevételt generált, és a szuperhősfilmek történetében először kapott Oscar-jelölést a Legjobb film kategóriájában. Bár a folytatást beárnyékolta Chadwick Boseman tragikus halála, a Coogler által átdolgozott film méltó emléket állított a színésznek, miközben több mint 850 millió dollárt hozott a konyhára, Angela Bassett pedig (elsőként a Marvel-filmek történetében) Oscar-jelölést érdemelt a játékáért.






