A San Diego-i Comic-Conon megrendezett Marvel-panel során Kevin Feige hivatalosan is megerősítette a stúdió egyik leginkább várt projektjét: a folyamatosan bővülő Marvel Moziverzumhoz hamarosan Ryan Gosling is csatlakozik, aki már régóta beszélt egy Marvel-hős eljátszásáról. A Hail Mary-küldetés sztárja ráadásul egy önálló mozifilmben ölti magára a Szellemlovas szerepét, a produkció pedig a jelenlegi tervek szerint 2028-ban kerül a mozikba.

A projekt élére a stúdió Shawn Levy-t szerződtette, akinek egyáltalán nem ismeretlen a képregényfilmek közege, hiszen legutóbb a hatalmas kasszasikert arató Deadpool & Rozsomák felett bábáskodott rendezőként és producerként. Levy és Gosling párosa ráadásul a közelmúltban már bizonyította, hogy kiválóan tudnak együttműködni, miután közösen forgatták le a jövő tavasszal, egészen pontosan 2027. május 28-án debütáló Star Wars: Starfighter című alkotást. A rendező a bejelentés során felidézte a közös munka kezdeteit, és kitért arra is, hogy a karakter ötlete magától a színésztől származott.
„Kicsit olyan, mintha visszamentem volna az időben, hiszen pontosan két évvel ezelőtt álltam itt, amikor a Deadpool & Rozsomákot mutattuk be” – nyilatkozta Levy a pódiumon, miközben Gosling és Feige mellett állt. „Sosem felejtem el azt az estét, mert akkor találkoztam a világ legjobb rajongóival. Gosling pedig egy zseni, és ezt a legnagyobb tisztelettel mondom. Tavaly rengeteg időt töltöttünk együtt a Starfighter forgatásán, és amikor Ryan elkezdett beszélni nekem erről a karakterről, azonnal rávágtam: »Ember, vágjunk bele!« Találkozunk 2028-ban!”
Gosling a második A-listás hollywoodi színész, aki a nagyvásznon is életre kelti a lángoló motoros figuráját. A Sony Pictures égisze alatt Nicolas Cage korábban kétszer is eljátszotta Johnny Blaze-t, a vakmerő kaszkadőrt, aki a képregényes eredettörténethez hűen eladta a lelkét Mefisztónak, hogy megmentse rákbeteg édesapját. Bár az alku révén az édesapa felépült, egy tragikus balesetben nem sokkal később mégis életét vesztette, Blaze pedig végérvényesen egybekötötte sorsát a Bosszú Szellemével.
A csontvázszerű, tüzes láncokkal hadonászó antihős emberfeletti ereje mellett leginkább a bűnbánat tekintetéről híresült el, amellyel rákényszerítette áldozatait, hogy maradéktalanul átéljék mindazt a fájdalmat, amit másoknak okoztak. Noha a 2007-es A szellemlovas és annak 2011-es folytatása (A bosszú ereje) kifejezetten gyenge kritikai fogadtatásban részesültek, a jogok idővel zökkenőmentesen visszakerültek a Marvel Studioshoz.
A televíziós fronton a stúdió már tett kísérletet a karakter újraélesztésére: az ABC csatornán futó A S.H.I.E.L.D. ügynökei című sorozatban Gabriel Luna formálta meg az antihős egy fiatalabb, latino iterációját, Robbie Reyest. Bár sokáig napirenden volt egy önálló Hulu-széria is Luna főszereplésével, azt a projektet 2019-ben végül hivatalosan is elkaszálták.
A mostani bejelentéssel azonban tiszta lappal indul a figura története az MCU-ban. Ryan Gosling karrierje pedig igencsak sűrű fázisába ér: a Hail Mary-küldetés idei sikere után jövőre a messzi-messzi galaxist veszi be a Starfighter főszereplőjeként, hogy aztán 2028-ban egy lényegesen sötétebb tónusú karakter bőrében térjen vissza a mozikba.






