Bár a Marvel Studios számára korábban már hagyománnyá vált a San Diego-i Comic-Con meghódítása, több év kihagyás után Kevin Feige idén ismét gondoskodott róla, hogy a szerencsés jelenlévők, és rajtuk keresztül a globális rajongótábor ne maradjon friss beszédtéma nélkül. A stúdió elnöke a jól megszokott módon, a H csarnok közönsége előtt vázolta fel a franchise jövőjét, és bár ezúttal mintha a „kevesebb néha több” elvét vallották volna, a bejelentések egyáltalán nem okoztak csalódást. Cikkünkben összeszedtük az est legfontosabb leleplezéseit és hírmorzsáit.
Ryan Gosling lángra lobbantja a vásznat – Érkezik a Szellemlovas
A rendezvény talán legnagyobb meglepetése kétségtelenül az volt, amikor a stúdió hivatalosan is megerősítette: a többszörös Oscar-jelölt Ryan Gosling csatlakozott a Marvel Moziverzumhoz, hogy magára öltse a Szellemlovas bőrdzsekijét és lángoló koponyáját. A Hail Mary-küldetés sztárja évek óta lebegtette már, hogy szívesen eljátszaná a Marvel-hőst, hamarosan pedig egy önálló mozifilmben keltheti életre a Bosszú Szellemét, amely a tervek szerint 2028-ban landol a mozikban.
A rendezői székbe az a Shawn Levy ül, aki a Deadpool & Rozsomák révén már a képregényes műfajban sem mozog ismeretlenül. Levy és Gosling párosa ráadásul a közelmúltban, a jövőre érkező Star Wars: Starfighter forgatásán már alaposan összecsiszolódott, Feige pedig elárulta, hogy látta az említett űropera korai vágatát, amit egyenesen lenyűgözőnek nevezett. Maga Gosling is tiszteletét tette a színpadon, ahol őszinte lelkesedéssel fordult a rajongókhoz: „Sokan tudjátok, hogy ő egy olyan karakter, akit már nagyon régóta el szerettem volna játszani, úgyhogy Kevin, Josh Horowitz, és H csarnok… köszönöm nektek.”

Bepillantás a Doctor Doom ébredésébe
A színpadon Chris Evans, Pedro Pascal és Robert Downey Jr. társaságában bejelentették, hogy Hayley Atwell is csatlakozott a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése színészgárdájához, bár az egyelőre jótékony homályban maradt, hogy csupán Peggy Carterként, avagy a multiverzumban már megismert Carter Kapitányként (esetleg egy teljesen más variánsként) tér-e vissza.
A szerencsés jelenlévőknek egy exkluzív előzetest is levetítettek a filmből, amely kiemelt fókuszt helyezett Reed Richards és Victor Von Doom közös múltjára. A bemutatott jelenetekben Sue Storm (Vanessa Kirby) épp a Bosszúállóknak mesél a latveriai diktátorról, miközben a vásznon Doom a trónján ül: „Régen más volt. Régen kedves és gondoskodó volt. (…) Mindent elvettek tőle, amit szeretett. Tudtam, hogy elveszett. De azt nem sejtettem, hogy teljesen megtört.”

Ezt követően Richards vonja kérdőre egykori barátját egy pusztítás után: „Victor, te tetted ezt?” – amire a Robert Downey Jr. által megformált antagonista csupán annyit felel: „Mindannyian lopott életeket éltek. Most pedig vissza kell adnotok őket.” A képsorokon olyan karakterek villannak fel, mint X Professzor, Magneto, Shuri és Küklopsz, majd a montázs egy összecsapással zárul, amelyben Thor rátámad Doomra (ezt a hivatalosan közzétett trailerben is láthattuk már). A mágiát használó diktátor azonban könnyedén felülkerekedik a mennydörgés istenén, majd az Őrrobotok seregét megidézve kijelenti: „Én vagyok Doom.”
Hatalmas derültséget okozva Ryan Reynolds is váratlanul felbukkant a prezentáció alatt, aki a közönség soraiból, egy vadonatúj, az X-Force-ot idéző szürke-fekete Deadpool-ruhában tette tiszteletét. A színész hozta a kötelező formáját, és a stábot ugratva rögtön megkérdezte Paul Ruddtól, hogy Thor tulajdonképpen miért is sírt a Deadpool & Rozsomákban, majd arról érdeklődött, lesznek-e még pótforgatások a filmhez, ahová beugorhatna. Bár a hivatalos megerősítés ezúttal elmaradt, mindez erősen sugallja, hogy a nagydumás zsoldos is ott lesz a közelgő Bosszúállók-mozi népes stábjában.
A Megtorló és Pókember Hulk ellen
Habár már csak kevesebb mint egy hetet kell várnunk a bemutatóra, Jon Bernthal azért beugrott a rendezvényre, hogy egy exkluzív jelenettel fokozza a Pókember: Vadonatúj nap körüli hype-ot. A képsorokon a címszereplőt és Frank Castle-t láthatjuk, amint épp egy egyre vadabbul tomboló Hulkkal veszik fel a harcot. Miközben Pókember a tőle megszokott humorral megjegyzi, hogy a Megtorló talán túlvállalta magát a sima ólomlövedékekkel egy ekkora szörnyeteg ellen, Castle szárazon csak annyit válaszol: épp a srác hátsóját menti meg, mert MJ erre kérte.

Októberben debütál a VisionQuest
Bár a televíziós frontról viszonylag kevés szó esett a panel során, Kevin Feige azért elárulta, hogy a Paul Bettany főszereplésével érkező VisionQuest október 14-én debütál a Disney+ kínálatában, amivel egyben le is zárul a 2021-es WandaVízióval elindított, majd a 2024-es Mindvégig Agatha szériával folytatott kisképernyős trilógia. Mivel az eseményen mozgóképes anyagot még nem kaptunk a projekthez, szinte borítékolható, hogy a stúdió az első kedvcsinálót az augusztus 14. és 16. között megrendezésre kerülő D23 Disney expóra tartogatja.
Újra a mozikban a Végjáték
A rendezvényen levetítettek egy előzetest a Bosszúállók: Végjáték Encore címre hallgató újrakiadáshoz, amely egy sokatmondó, „A történet folytatódik” felirattal zárult. Mint ismeretes, ez az új változat mintegy narratív hídként köti majd össze a filmet a közelgő Doctor Doom ébredésével, és ami ennél is jobb hír a hazai rajongóknak, hogy szeptember 24-től a magyar mozikban is látható lesz.
Chadwick Boseman örökösét is elhozza a Fekete Párduc 3.
A panelt Ryan Coogler rendező bejelentése koronázta meg, aki hivatalosan is leleplezte a Fekete Párduc 3-at. A film, amely a Marvel történetében elsőként hagyományos, 70 milliméteres nyersanyagra forog majd, 2028. december 15-én kerül a mozikba. A visszatérő Shuri (Letitia Wright) és M’Baku (Winston Duke) mellett azonban a franchise egy vadonatúj főszereplőt is avat.
Ahogy arra a második rész stáblistás jelenete már konkrétan utalt, a történet középpontjába T’Challa és Nakia időközben felnőtté érett fia, Toussaint (avagy II. T’Challa) kerül. Őt a kritikusok által is éltetett, az Alien: Romulusból és A hosszú menetelésből ismert David Jonsson kelti majd életre. A brit színész hatalmas vastaps kíséretében lépett a színpadra, és láthatóan megilletődve mondott köszönetet a lehetőségért: „Nem is akarok túl sokat beszélni, mert szeretném, ha majd a vászon beszélne helyettem. De higgyétek el, a megtiszteltetés teljes egészében az enyém. Köszönöm.”






