Új rendezőpáros csatlakozott a Budapesten készülő Holdlovag-sorozathoz

Szép ütemben haladnak a sorozat előkészületei.

Ahogy arról már korábban többször is beszámoltunk, a Marvel többek között egy Holdlovag karakterére fókuszáló sorozaton is dolgozik, amiről egyre többet lehet hallani különböző iparági szereplőktől. Habár hivatalos megerősítés még mindig nincs a főszereplőt illetően, mostanra biztosra vehető, hogy Oscar Isaac bújik majd a mentális problémákkal küzdő karakter bőrébe, ráadásként a minap talán a rendezők listája is teljessé vált.

A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy Justin Benson és Aaron Moorhead rendezőpáros is csatlakozott a szériához, akik több epizódot is levezényelhetnek az egyiptomi származású showrunner és rendező, Mohamed Diab mellett. Az említett duó olyan különleges, egyértelműen sötétebb tónusú alkotásairól lehet ismert, mint a Synchronic, A végtelen és az Újjászületés, munkásságukat elnézve tehát nem túl meglepő, miért esett éppen rájuk a stúdió választása.

Holdlovag ugyanis nem tipikus igazságosztó, a figura különlegessége, hogy disszociatív személyiségzavarban szenved, melynek következtében több perszónája is kialakult, akik hol az ő engedélyével, hol teljesen kontrollálatlanul veszik át az irányítást a helyzettől függően. A karakter lényegében az őrület határán táncol, és a csatákban általában előszeretettel hagyatkozik brutális test-test elleni küzdelemre. A Marvel Moziverzumba érkező, Oscar Isaac által megformált verziójáról ugyanakkor egyelőre csak annyit árultak el, hogy saját sorozata mellett a filmekben is feltűnhet majd.

A készülő sorozattal kapcsolatos érdekesség továbbá, hogy a Fekete Özvegy után ez lesz a második olyan Marvel-produkció, aminek az elkészítéséhez hazánkat szemelték ki. A stáb elvileg nemcsak egy-két jelenet miatt érkezne, hanem a széria nagy részét itt vennék fel márciustól – feltéve persze, ha a koronavírus-járvány nem szól közbe. A főszereplőnek egyébként sem ismeretlen terep Magyarország fővárosa, hiszen a Dennis Villeneuve-féle Dűne egy részét is itt vették fel.

justin_benson_es_aaron_moorhead.jpg
Justin Benson és Aaron Moorhead rendezőpáros

Ha tetszett a cikk, további hírekért kövess minket a Facebookon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük