Vízió az emberségről – A Vízió képregénykritika

A Vízió a Marvel szerzőibb hangvételű alkotásainak egyik csúcsteljesítménye.

Tom King A Vízióban a klasszikus irodalmi alkotásokban, és úgy általában a művészetekben megfogalmazott egyetemes kérdésekkel foglalkozik. Mi tesz valakit emberré? Létezik-e, és ha igen, kijátszható-e az eleve elrendelés? Az Eisner-díjas sorozat ennél persze sokkal többrétűbb, amiben nagy szerepe van a különleges, első látszatra furcsa, de nagyon is funkcionális látványvilágnak.

Vízió, csak úgy, mint a régről ismert műalkotások mesterséges teremtményei egy dolgot szeretne: emberré válni. A szintezoid áramköreiben keringő elmélet szerinte úgy érhető el, ha minden szempontból emberként kezd viselkedni. Megteremti hát a kis családját: feleségét, Virginiát, és gyermekeiket, Vivet és Vint. Vízió munkáját tekintve a Bosszúállók tagja, ám magánéletében ugyanolyan átlagos apa, mint a szomszédok. A társadalmi státuszának megfelelő, de átlagos ruhákban jár, labdázik a kertben, gyermekei iskolába járnak, míg felesége intézi a ház körüli teendőket. Minden teljesen normálisnak tűnik – kivéve, hogy szintezoid mivoltukból fakadóan nagyon is elütnek a szomszédságtól. A problémamentes beilleszkedést pedig régre nyúló „családi” ügyek, majd eltemetett titkok és persze a másságukból eredő kirekesztés is megnehezíti. Vajon megakadályozható-e természetes módon egy mesterséges kötésekkel összefűzött kapcsolat széthullása? Valóban az emberség látszatától lesz valaki emberi, vagy kell-e ennél valami több? És ha igen, mi az? És vajon álmodnak-e az androidok elektronikus egzisztenciális válsággal?

Tom King szerzői víziójában nem csak a főszereplő nevének áthallásossága teremti meg az intellektuális feszültséget, hanem az is, ahogy a régről ismert, szinte unalomig ismert toposzokat fordítja a történet javára. Nem akar semmi merőben újat elmesélni. Viszont kegyetlen stílusérzékkel találta meg a mondanivalójához legjobban passzoló Marvel hőst, és alkotta meg segítségével az utóbbi évek egyik legkompaktabb képregényét.

Vízió az ’50-es évek gazdasági fellendülésekor idealizált amerikai álmot kergetve köt ki Washington tipikus külvárosában. Ez a setting sok más mellett az Amerikai szépségből, a Stepfordi feleségekből, vagy akár az Ollókezű Edwardból is ismerős lehet – és aki ismeri a történeteket, sejtheti, hogy nem sok jóra számíthatnak a szereplők. A kívülről csillogó, sokak által vágyott illúzió belülről már régen rothadásnak indult, amit Vízióék is a saját bőrükön kénytelenek megtapasztalni. Hiába a jól menő állás, az idillikus családkép, vagy az élettelen szemek alatt húzódó műmosoly, ha a szomszédok fenyegetést látnak a beilleszkedni vágyó androidokban. Az ismeretlentől való félelem, az átlagostól különbözők kirekesztése pedig mindig magában hordozza a tragédia, vagy egyenesen a katasztrófa lehetőségét. A láncreakciót pedig szépen be is indítja egy váratlanul felborított dominó már rögtön az első lapokon.

Bár a kötet címe a főszereplő szintezoid nevét viseli, a cselekmény előrelendítésében a Frankenstein menyasszonya áthallásoktól sem mentes Virginia vállal oroszlánrészt. Így legalább annyira, ha nem még inkább az ő története elevenedik meg a lapokon. A több szempontból is mesterséges családot Vízió teremtette ugyan, de feleségének kell azt összetartania minden áron. Ha van a pszichés nyomásból szárba szökkenő elmebajnak megfelelője a robotikában, akkor az egyszer biztos, hogy Kingnek sikerült egészen pontosan megjelenítenie azt a családi kötelékbe kódolt összeomlástól szenvedő Virginia segítségével.

Vízióék mesterséges, robotikus léte nem csak a külsejükről köszön vissza, de a geometrikusan precíz, időnként ciklikus, szabályos panelrendezésekből és oldalfelépítésekből is. Walta vizuális stílusában egyszerre van jelen az androidság szögletessége, és a való élet lágy plasztikussága is. A rajzokban ott lakozik a nagyfokú tervezettség, de az enyhén skicces, maszatos vonalakból beszüremlik valami az élet koszosságából is. A mesterien megkomponált, szimbólumokban gazdag és keretsértésektől mentes panelekből mértani pontossággal állnak össze a tragikummal telített oldalak. Az egész, vagy duplaoldalas drámai képek pedig elemi erővel képesek odacsapni a gyanútlan olvasóknak, de mégsem érződnek hatásvadásznak. Az eredeti borítók kedves pasztellszínei mögött az ősz sötétedő rozsdássága jelenik meg a cselekményben, ami már önmagában is baljós eseményeket jelez előre.

King láthatóan nagyon jó ismerője Vízió előtörténetének, és fel is használja a karakter életútjának fontos eseményeit a sztoriban. Ám teszi mindezt úgy, hogy a Víziót kevésbé ismerőknek sem lesz megterhelő az infóáradat, és csak minimális utánajárásra lehet szükség a pontosabb megértés érdekében. King biblikus utalásokat és erős metaforákat is tartalmazó szövegeiben mind a rejtélyes mesélőktől érkező narrációk, mind a párbeszédek irodalmi minőséget képviselnek. Szerencsére Holló-Vaskó Péter fordítása is remekül képes visszaadni Vízióék természetellenesen szögletes beszédmodorát. Például az alábbi diskurzusban:

A Víziót olyanoknak is érdemes a kezébe adni, akik nem szeretik a szuperhősöket. A képregénnyel csak most ismerkedőknek azonban érdemes felhívni a figyelmét arra, hogy nem egy vidám kötetről lesz szó. De mindenképpen olyannal, ami nagyszerűen használja a médium kifejezőeszközeit. Régről ismert, univerzális történet, ami nem feltétlenül mond újat, de rétegzettségének köszönhetően minden újraolvasásnál, de még csak a lapok nézegetése közben is képes más-más oldalaival elgondolkodtatni.

A Vízió
Írta: Tom King
Rajz: Gabriel Hernandez Walta, Michael Walsh
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2020

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük