A barátságos és közkedvelt, fiatalos Pókember imázsát most egy időre érdemes elfelejtenünk, ugyanis az Irány a Pókverzum! animációs slágerfilmben már közönségkedvenccé vált, mogorva és kiégett hálóvető végre megkapta saját, élőszereplős sorozatát. A Pók: Noir (Spider-Noir) egyenesen az 1930-as évek sötét, bűntől bűzlő, alternatív New Yorkjába kalauzolja a nézőket, ahol a címszerepet alakító Nicolas Cage élete első komoly televíziós sorozatszerepében lubickol. A május 27-én a Prime Video kínálatába érkező széria – amely egyedi módon fekete-fehér és színes változatban is megtekinthető lesz – már bemutatkozott a külföldi sajtó munkatársainak, a visszajelzések alapján pedig a Marvel egy igazi, formabontó gyöngyszemmel gazdagodott.
A sorozat jelenleg lenyűgöző, 90 százalékos értékelésen áll a Rotten Tomatoes kritikaösszesítő portálon, míg a Metacriticen egy masszív 72 pontos átlagot tudhat magáénak.
A beszámolók szinte egyöntetűen Nicolas Cage zsenialitását és a műfajok merész, mégis működőképes keveredését éltetik, bizonyítva, hogy van még spiritusz a szuperhősös zsánerben, ha értő kezek nyúlnak az alapanyaghoz.
A történet szerint Ben Reilly (Cage) egy magándetektív, aki egy múltbéli, mélyen gyökerező személyes tragédia miatt régóta hátat fordított a pókidentitásnak. Egy nap azonban felkeresi őt egy titokzatos nő, Cat Hardy (Li Dzsun Li), akinek megbízása nyomán a kiégett nyomozónak ismét alá kell merülnie az alvilág veszélyes útvesztőiben. Szembenézve ősellenségével, a Brendan Gleeson által megformált gengsztervezérrel, Ezüstsörénnyel, valamint annak testőrével, a Homokemberként ismert Flint Markóval (Jack Huston), Ben kénytelen újra rátalálni a benne szunnyadó hősre.
„Kész csoda, hogy mindez ennyire jól működik együtt” – lelkendezik az Empire Magazine kritikusa, Alex Godfrey, aki maximális, 5/5-ös pontszámmal jutalmazta a szériát. „Tele van meglepetésekkel: az egyik későbbi epizód olyan hallucinogén, Buñuelt idéző dolgokat tálal fel, amivel pszichológiai és biológiai értelemben is mélyebbre ás, mint bármelyik korábbi Pókember-kaland. Nicolas Cage pedig mindennek a kellős közepén beteljesíti egy olyan élethosszig tartó álmát, amiről talán nem is tudta, hogy létezik, ráadásul teszi mindezt a teste minden pórusával, lényének minden nyughatatlan, pezsgő atomjával.”
Hasonlóan vélekedik a DiscussingFilm újságírója, Ernesto Valenzuela is, aki szerint a sorozat valamiért képes egyszerre egy kvintesszenciális Pókember-történetet és egy izgalmas detektívrejtélyt elmesélni. „Bár ez Nicolas Cage első teljes hosszúságú televíziós sorozata, a veterán színész fenomenális munkát végez, és a rá jellemző furcsasággal viszi a hátán az évadot egy olyan képregényes műsorban, ami üdítően szórakoztató.”
A készítők, köztük Oren Uziel showrunner, nem csupán a klasszikus noir elemeit emelték be a narratívába, hanem jócskán merítettek a harmincas évek szörny- és gengszterfilmjeiből is. Az amerikai IGN szerzője, Jim Vejvoda (8/10) rávilágít, hogy a sorozat egy olyan lendületes utazás a Pókverzum egy élénken újragondolt szegletébe, ahol a „magándetektívek és a femme fatale-ok világa átfedésbe kerül a sci-fivel és a testhorrorral.” Kiemeli továbbá, hogy a feszültséget nem a szokásos világmegmentő, apokaliptikus tétek adják, hanem sokkal személyesebb, mélyebb drámák, amelyek stabilan a földön tartják a történetet.
A Slash Film (9/10) kritikusa külön örömét fejezte ki az újraalkotott karakterek láttán. „A sorozat egyik legnagyobb élvezete látni az ismerős – nevezetesen a híres Pókember-karaktereket – új köntösben, ami vadonatúj és csábító dimenziókat ad olyan figuráknak, mint a Homokember, a Fekete Macska vagy maga Pókember. Ez az egyik legizgalmasabb és kreatív szempontból legtermékenyebb szuperhősös alkotás, ami az elmúlt pár évben megjelent.”
A széria extravagáns mivoltára erősít rá a The Daily Beast értékelése is, amely szerint A Pók: Noir egyenesen a Disney+ frissen bemutatott The Punisher: Az utolsó célpont című különkiadásának szöges ellentéte. „Olyan szárnyaló pezsgés jellemzi, mint Sam Raimi élőszereplős blockbustereit vagy Lord és Miller elismert animációs slágereit, miközben mégis képes kialakítani a saját, excentrikus identitását. Bizonyíték arra, hogy a multiverzumban – egy olyan koncepcióban, amelytől a közönség nagyrészt már elfordult – még mindig van fiatalító potenciál, legalábbis a megfelelő kreatív kezekben.”
Bár a legtöbb kritikus ódákat zeng a formabontó koncepcióról és a lenyűgöző atmoszféráról, néhány nevesebb lap újságírója némileg szkeptikusabb hangot ütött meg. A Variety kritikusa szerint, noha a sorozat erős szereplőgárdával és a letűnt korszak ragyogó ábrázolásával büszkélkedhet, valójában „csupa stílus, de nagyon kevés a tartalom.” A szerző megjegyzi, hogy a közönség eleve fáradt a szuperhősöktől és a jelenleg futó detektívsorozatok bőségétől, így a széria könnyen elveszhet a kínálatban. Hasonlóan, a The Hollywood Reporter munkatársa is megjegyezte, hogy bár a produkció időnként valóban fergeteges, „kár, hogy annyi jellegtelen történetmesélésen kell átverekednünk magunkat ahhoz, hogy eljussunk idáig.”
A kisebb dramaturgiai döccenők ellenére az összkép rendkívül pozitív. A RogerEbert kritikusa külön kiemeli a korabeli filmek (például az 1932-es, provokatív Szörnyszülöttek) megidézését és a hangulatos operatőri munkát, míg a Consequence szerzője egyszerűen csak így fogalmaz: „Nem számít, hogyan nézed, A Pók: Noir szorosan ragaszkodik a detektívtörténetek ismerős toposzaihoz, de sosem válik paródiává. Egyszerűen nem is logikus, hogy ez a műsor létezik. De csodálatos, hogy mégis.”
A GamesRadar újságírója egyenesen azt reméli,
hogy a Wonder Man sorozattal karöltve ez a projekt végre elhozza a formuláktól mentes, merész szuperhős-sorozatok új korszakát.
Bár hozzátette: ő személy szerint azt is végignézné, ahogy Nicolas Cage nyolc, negyvenöt perces epizódon keresztül olvas fel egy régi telefonkönyvet – akár fekete-fehérben is.
A Pók: Noir minden jel szerint egy bátor, őrült és stílusos utazás lesz. Hogy a fekete-fehér, autentikus noirként, vagy a színezett, modern változatában szippantja-e be jobban a nézőt, az május 27-én, a Prime Video felületén mindenki számára kiderül. Megéri felkészülni az utazásra, mert ahogy az egyik újság ítésze írta: „Jöhet a furcsaság!”
