Kevin Feige megválaszolta a kérdést, hogy képernyőre kerülhet-e az Ifjú Bosszúállók csapata

A Marvel Studios elnöke diplomatikusan felelt a kérdésre, hogy hogyan áll a népszerű szuperhőscsapat szénája.

Számos film- és sorozattervet lepleztek már le a Marvel Moziverzum negyedik fázisára és azon túlra is, amit persze több halasztás is sújtott, de az irányvonal sértetlen maradt. Ugyan hivatalosan még nem lett kimondva, de nehéz nem észrevenni, hogy a jelenleg látható folyamatok az Ifjú Bosszúállókként ismert szuperhőscsapat bemutatását készítik elő.

Első lépésként bevezették a filmekben Scott Lang lányát, Cassie-t, aki a képregényekben Óriáslányként harcol a csapat tagjaként, és aki a 2022-re várt Ant-Man and the Wasp: Quantumaniában Kathryn Newtron alakításában kap fontos szerepet. Újonnan megismert karakterek Wanda Maximoff gyermekei, Billy és Tommy, azaz Wicca és Roham is, akik egyelőre még csak gyerekként szerepeltek és íródtak ki a valóságból, azonban a WandaVision stáblistás jelenete alapján még visszatérnek a későbbiekben.

Sólyomszem saját sorozatában érkezik az íjász Kate Bishop, aki Clint Bartontól veszi át a stafétát, őt pedig Hailee Steinfeld alakítja majd a Disney+-ra készülő szériában A Doctor Strange második részében (ami szorosan kapcsolódik majd a WandaVision eseményeihez) pedig színre lép a Miss America néven ismert szuperhősnő, America Chavez, akit Xochitl Gomez kelt életre.

Mindezt figyelembe véve kijelenthető, hogy a Marvel Studios tervez az Ifjú Bosszúállókkal, igazából csak az a kérdés, hogy mikor és milyen formában. Az Entertainment Weekly meginterjúvolta Kevin Feige-t a témában, aki szokásához híven igen diplomatikus választ adott:

„Képregényrajongóként minden, ami a füzetekben megtörténhet, inspirációként és iránymutatásként szolgál számunkra a jövőben. Az, hogy milyen módon és milyen formát öltenek a dolgok, mindig felforgatja az előzetes elvárásokat, ez adja a varázs egy részét.

De igen, az tisztán látható, hogy a negyedik fázis sokféle új karaktert mutat be, akikben végtelen potenciál van.

Mi a Marvel Studiosnál most úgy érezzük magunkat, mint Nick Fury az első Vasember végén, ahogy egyre csak jönnek az újabbnál újabb színészek, akiknek a tudtára adjuk, hogy egy nagyobb univerzum részévé váltak. Most már csak el kell végezniük a kívánt munkát, hogy építsék a közönségüket. Boldogan mondhatom, hogy itt mindenki fantasztikus munkát végez, és alig várom, hogy megosszam ezeket a világgal.”

Azt egyelőre nem tudni, mit tartogat ilyen téren a múlt héten indult a Sólyom és a Tél Katonája, noha Elijah Bradley, azaz Patriot jó tipp lehet erre.

Ha tetszett a cikk, további hírekért kövess minket a Facebookon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük