Figyelem! Az alábbi cikk SPOILEREKET tartalmaz a Fekete Özvegy cselekményére vonatkozóan! Csakis saját felelősségre olvasd tovább!
A múlt héten, sok halasztás után végre bemutatták a Fekete Özvegyet, Scarlett Johansson karakterének régóta várt önálló filmjét, ami időben a Polgárháború és a Végtelen háború között veszi fel a fonalat. Azonban a stáblista utáni jelenet már a filmek szerinti jelenben kapott helyet, és izgalmas eseményeket helyez kilátásba.
Megjelenik ugyanis Valentina Allegra de Fontaine, akit legutóbb – és először – A Sólyom és a Tél Katonájában láthattunk Julia Louis-Dreyfus alakításában, ám ha Natasha Romanoff filmjét az eredeti tervek szerint mutatják be, akkor itt köszönt volna be első alkalommal a karakter. A jelenetben Valentina beavatja Jelenát egy új küldetésbe: bosszulja meg testvére halálát nem máson, mint Clint Bartonon. Ezzel nyilvánvalóan Sólyomszem önálló sorozatának egyik fontos szálát készítik elő, és Florence Pugh karakterének valószínűleg a Hailee Steinfeld által alakított Kate Bishoppal is meggyűlik majd a baja.
Egy interjúban a Jelenát megformáló színésznő elmondta, meglepte őt, hogy máris átvezetést kap a karaktere egy következő projektbe: “Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan folytatódni fog ez az egész. Jelena azt folytatja majd, amiben jó, és habár a nővére már nincs vele, ő dolgozik tovább” – fogalmazott. “Ha megnézitek a jelmezét, ahogyan öltözködik, az egy virágzó ember képét festi le.”
A film rendezője, Cate Shortland ugyanebben a beszélgetésben elárulta, a Valentina karakterét játszó Julia Louis-Dreyfusnak nem nagyon kellett külön instrukciókat adnia az alakítás tökéletesre csiszolásához: “Azt hiszem, elmondtam neki, hogy nagyon szeretem” – magyarázta. “Leginkább csak nagyon-nagyon apró dolgokat, gesztusokat kértem kettejük [Jelena és Val] közé. De ő már egy kiforrott zseniként érkezett. Nem nagyon tudtam volna sok mindent tenni, maximum rontani a dolgokon.”
A rendező azt is felfedte, hogy maga Scarlett Johansson határozta meg Natasha végső nyughelyének helyszínét: “Scarlett-tel beszéltünk erről. Szerinte a karaktere gyűlölte volna, ha nyilvános temetést kap” – nyilatkozott Shortland. “Szóval úgy éreztem, a tény, hogy egy privát, félreeső helyen van eltemetve, tökéletes.”

Ha tetszett a cikk, további hírekért kövess minket a Facebookon!