Kratos szinkronhangjával erősít a Marvel’s Avengers Fekete Párduc kiegészítője

A God of War főszereplőjének szinkronszínésze fogja megszólaltatni a Marvel's Avengers Fekete Párducát is.

Bár jelenleg forgatják a Fekete Párduc-film folytatását, azonban a karakterrel előbb fogunk találkozni a képernyőn, mint a vásznon. Ő lesz a középpontjában ugyanis a Square Enix kiadásában és a Crystal Dynamics fejlesztésében megjelent Marvel’s Avengers közelgő kiegészítőjének. A War for Wakanda névre keresztelt tartalmi csomag öt évvel az alapjáték eseményei után játszódik, amikor Ulysses Klaue/Klaw (a filmben Andy Serkis) megpróbál vibrániumot lopni, ehhez viszont Vakanda királyának is lesz egy-két karmolása. A sztori Evan Narcisse képregényén, a Rise of the Black Pantheren alapul (aki narratív konzultánsként segíti a fejlesztést), ugyanakkor Narcisse elmondása szerint azokat is érni fogják meglepetések, akik ismerik az alapanyagot.

Az Entertainment Weekly legújabb cikkéből pedig az is kiderült, hogy T’Challát ezúttal Christopher Judge fogja megszólaltatni. Judge-t többek között olyan videojátékokban hallhattak már a játékosok, mint a 2018-as God of War (Kratos) és a World of Warcraft: Battle for Azeroth (Akunda/Gorak Tul). Hollyoowdban sem ismeretlen, elég csak a Csillagkapu szériában betöltött szerepére (Teal’c) gondolni. Érthető módon sokak szerint Chadwick Boseman lett volna a legrelevánsabb a karakter szinkronizálására, viszont ez két okból sem lehetséges. Egyrészt a színész tavaly tragikusan fiatalon, 43 évesen elhunyt, másrészt a Square Enix a Marvel’s Avengers többi karakteréhez sem a Marvel Moziverzum színészeit kérte fel. Így valószínűleg mindenképpen Judge lett volna a befutó.

Christopher Judge és a játékbeli T’Challa (Kép: Getty Images/Square Enix)

De az örökség súlyát maga a színész is érzi. Az interjú során elárulta, hogy azonnal nemet mondott, amikor először megkeresték a feladattal. Úgy vélte, hogy lehetetlen bárkinek is eljátszania T’Challát Boseman után. A tárgyalások azonban folytatódtak, és Judge végül elvállalta, mivel az édesanyja és a gyermekei kitagadták volna, ha nem így tesz – árulta el nevetve. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy félt. Tartott attól, hogy Chadwick csodálatos teljesítményéhez fogják mérni az övét, így meg sem próbált valami hasonlót nyújtani. Inkább a saját úját járva beleadott mindent abban a reményben, hogy az embereknek tetszeni fog a végeredmény. Elhivatottságát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy még egy dialektusoktatóval is együtt dolgozott annak érdekében, hogy hitelesen hozza a vakandai akcentusat.

A Marvel’s Avengers – Black Panther: War for Wakanda várhatóan augusztusban fog megjelenni minden olyan platformra, amire az alapjáték is. Tehát PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series S/X-re és Google Stadiára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük