Szörnyek keringője: Bemutatjuk a Venom 2. – Vérontó legfontosabb karaktereit

A jó, a rossz, a csúf és a többiek.

A Venom 2. – Vérontó az első rész ígérete szerint végre elhozza nekünk Vérontó várva várt debütálását, mely a karakter első élőszereplős megjelenése lesz. Azonban nem az őrült Cletus Kasady az egyetlen új gonosztevője a folytatásnak, hiszen Sikoly szintén ebben a produkcióban lép először színre, és persze sok visszatérő arcot is köszönthetünk a vásznon. Az október 14-ei premierre készülve úgy véltük, itt az ideje, hogy áttekintsük a Marvel Univerzum egyik legbizarrabb családfájának képregényes hátterét.

Venom (Eddie Brock)

Története: Eddie Brock a Daily Globe nevű lap feltörekvő újságíróként kezdte pályafutását, több-kevesebb sikerrel. Egy nap egy rejtélyes férfival került kapcsolatba, aki azt állította magáról, hogy ő a Jean DeWolff rendőrkapitány halálát okozó maszkos sorozatgyilkos, a Bűnölő. Brock lecsapott a lehetőségre, és nem törődve azzal, hogy megfelelően alátámassza az informátora állításait, lehozta a hírt, melynek köszönhetően igazi sztár lett a Globe-nál. Igen ám, csak sajnos Pókember nem sokkal később leleplezte a valódi Bűnölőt, Stan Cartert, és ezzel Brock karrierje egy csapásra véget ért. Az amúgy is szörnyen labilis férfi a hálószövőt hibáztatta a kudarcáért, és mindenáron bosszút akart állni rajta. Haragját eleinte testépítésben próbálta kiadni, ám miután már ez sem segített rajta, úgy döntött, véget vet az életének. Ekkor találta meg őt az a földönkívüli szimbióta, amely még a Titkos háború során egyesült Pókemberrel. A lény, aki szintén elárulva érezte magát az őt elutasító hálószövő által, megérezte Brock haragját, és úgy döntött, őt választja új gazdatestének, ezzel pedig megszületett a vérszomjas Venom. A nyolcvanas évek hátralevő részében főként Peter Parker életét keserítette meg, majd a kilencvenes években egyfajta antihősként tevékenykedett. Ezt követően jött egy hosszabb időszak, amikor Brock és Venom külön utakon jártak, hogy aztán a mozifilm közeledésével ismét egyesüljenek.

Képességei: Bizonyos alapképességek valamennyi szimbiótánál megvannak, így például a szupererő, a rendkívüli ellenállás, a gyorsaság és a kifinomult reflexek, de Venom esetében a Pókemberrel közös múlt miatt a falmászás és az organikus hálószövés is hozzáadódott a listához. A lény gyakorlatilag mindenre képes, amire a hálófej, sőt, a legtöbb dologban erősebb is nála. Pókösztönnel ugyanakkor nem rendelkezik, cserébe viszont nem érzékeli őt Peter vészjelzője. Ezenfelül képes az alakváltásra, ami néha csak annyit jelenet, hogy a szimbióta ruhadarabokat hoz létre Eddie testén, de igazából bármilyen formának álcázhatja magát. Bizonyos esetekben hús-vér teremtmények alakját is felvette már Venom. A szimbióta segítségével a gazdatest gyorsabban gyógyul egy sérülés után, ugyanakkor a parazita rendkívül érzékeny a hangra és a hőre.

Ki játssza? Természetesen ezúttal is Tom Hardyt köszönthetjük a címszerepben, aki nem mellesleg nagy rajongója a figurának. A Sony sokat köszönhet a brit színésznek, hiszen a már-már burleszkbe hajló alakításával Hardy igencsak emlékezetessé tette az első részt, mondhatni ő vitte el a hátán az egész produkciót. Az előzetesek tanulsága alapján a folytatásban is bőven volt rá lehetősége, hogy kiélje magát.

Tudtad-e? Venom megalkotója, David Michelinie eredetileg egy női karakternek szánta a szimbiótát, aki férjével és meg nem született gyermekével együtt Pókember és Dr. Octopus egyik csetepatéjának közelébe keveredett volna. A tervben lévő sztori szerint a férj egy taxit próbál leinteni, amikor az, köszönhetően a felfordulásnak, lesodródik az útról és halálra gázolja őt. A sokk következében a nő elveszíti a kisbabáját és kómába kerül, majd miután felébred, bosszút esküszik Pókember ellen, ideális gazdatestül szolgálva Venomnak. Az akkori szerkesztő, Jim Salicrup végül elvetette az ötletet.

Vérontó (Cletus Kasady)

Története: Cletus Kasady a veszélyes őrültek számára fenntartott Ravencroft Intézetben jött a világra, és már azelőtt hírhedt sorozatgyilkossá vált, hogy egyesült volna a szimbiótával. Első áldozata az őt folyamatosan zaklató gyámja/feltételezett nagymamája volt, akit még gyerekként taszított le a lépcsőn. Később árvaházba került, ahol további bántalmazások érték a társai részéről, mire válaszul Cletus velük együtt az egész létesítményt felgyújtotta. A gyilkolás ízére hamar rákapott, így felnőttként tovább folytatta véres ámokfutását, ám a rendőrségnek végül sikerült elfognia, és a börtönben egész véletlenül Eddie Brockot kapta meg cellatársául. Amikor aztán Venom eljött, hogy kiszabadítsa Brockot, menekülés közben hátrahagyott magából egy ivadékot, mely egyesült az ottmaradt Kasadyvel. A lény közvetlenül az őrült férfi vérével kapcsolódott össze, aminek eredményeként a Vérontó néven futó szörnyeteg vörös színű lett. Ennek köszönheti továbbá azt is, hogy az ereje jócskán felülmúlja az „apjáét”, illetve annak, hogy genetikai felépítésükből adódóan az ivadékok mindig erősebbek a felmenőiknél. Eddie-vel ellentétben Cletus tökéletes összhangba került a szimbiótával, az ugyanis pont olyan eszelős, mint ő. Új képességei birtokában az elszabadult Kasady persze rögtön vérengzésbe kezdett városszerte. Hogy megfékezzék, Pókember és Venom kénytelenek voltak szövetkezni egymással, mivelhogy Vérontó túl erősnek bizonyult ahhoz, hogy külön-külön felvehessék vele a harcot. Végül sikerült legyőzniük, ám korántsem ez volt az utolsó alkalom, amikor szembe kellett nézniük a vörös rémmel. Később elég sok meghökkentő dolog történt Vérontóval, többek között meglátogatta a Mikroverzumot, kipróbálta magát jófiúként a mindent a feje tetejére állító AXIS sztoriban, a Darkhold révén démoni erőkkel került kapcsolatba, majd kvázi isteni hatalomra tett szert az Absolute Carnage történetben.

Képességei: Vérontó az évek során több mutáción és gazdatest-váltáson esett át, melyek eredményeként rengeteg képességgel gyarapodott. Alapvetően ő is rendelkezik a szimbióták emberfeletti gyorsaságával, reflexeivel és kitartásával, de a fizikai erejét tekintve magasan felülmúlja Venomot. Emellett előszeretettel hoz létre csápokat önmaga kiterjesztéseként, amelyekkel aztán felnyársalja vagy megfojtja áldozatait. Másik védjegye, hogy gyakran szúró- és vágófegyvereket formál, illetve lövell ki a végtagjaiból, sőt, egyszer még szárnyakat is növesztett a karjaiból. A szimbióta különböző formák felvételével és más lények külsejének lemásolásával kiválóan tudja álcázni a gazdatestét, egy rajta végzett kísérlet eredményeként később pedig már önmaga duplikátumait hozta létre, melyeket szintén ő irányított. Attól függően, milyen mennyiségű szimbióta-sejt áll a rendelkezésére, tulajdonképpen bármekkorára növelheti a méretét, továbbá, amennyiben más teremtmények genetikai kódjával érintkezik, gond nélkül le tudja másolni azok képességeit. Nem mellesleg a lény 360 fokban lát, így különösen nehéz őt meglepni. Az évek során további erőkkel egészült ki a paletta, a Norman Osbornnal való egyesülést követően például még tüzet is okádott.

Ki játssza? A Venom stáblistás jelentében ugyan csak egy rövid ízelítőt kaphattunk az újabban szinte minden fontosabb franchise-ban felbukkanó Woody Harrelson Kasadyjéből, nincs kétségünk afelől, hogy a színész remekelni fog a szerepben. Karrierje során Harrelson többször bújt hasonlóan őrült figurák bőrébe, ezek közül a legemlékezetesebb talán Mickey Knox volt Oliver Stone híres-hírhedt Született gyilkosokjában. Mivel a Venom 2. – Vérontó korhatár-besorolása nem igazán engedi meg, hogy az alkotók teret engedjenek Kasady brutalitásának, leginkább Harrelson performanszán múlik, mennyire lesz félelmetes a figura. 

Tudtad-e? Cletus Kasady egyik megalkotója, Erik Larsen a DC Univerzum Jokerét használta fel referenciának a figurához, ami kettejük megjelenését és személyiségét tekintve valószínűleg aligha lep meg bárkit is. A létrehozását többek közt az a cél motiválta, hogy úgy születhessen egy sötétebb Venom-verzió, hogy közben Eddie Brock megmaradhat antihősnek. Eredetileg egyébként a Káosz, majd a Pusztító nevet szánták neki, ám mivel ezeket akkor épp más képregénykarakterek használták, végül a Vérontó mellett döntöttek.    

Sikoly (Frances Barrison)

Története: Sikoly, avagy Frances Barrison háttértörténete kissé homályos, tekintve, hogy egy súlyosan elmebeteg nőről van szó, akinek a szavahihetősége igencsak megkérdőjelezhető. Annyi biztos, hogy gyermekkorában mindkét szülője zaklatta őt, melyből kifolyólag később drogos, majd drogdíler lett. Egy adás-vétel során a bűnüldöző duó, Köpeny és Kard lépett közbe, és amikor előbbi sötétsége elnyelte Francest, az elméje végleg megbomlott. Ezután a Ravencroft Intézetbe zárták, ahonnan újdonsült szerelme, Cletus Kasady segítségével szökött meg. A tébolyult páros ezt követően egyfajta torz családként egyesült: Vérontó és Sikoly töltötték be a szülők szerepét, a szintén hozzájuk csapódó Démonmanó és Dögvész a gyerekekét, Pókember szörnyszerű másolata, Alakmás pedig a kiskedvencét. Mondanunk sem kell, a családi kirándulás számukra nem egy sima piknikezést jelentett a parkban, sokkal inkább New York városának teljes feldúlását. Pókember és szövetségesei végül megfékezték az ámokfutásukat, és Sikoly ismét a zárt osztályra került. A kezelések ellenére a tévképzeteitől sosem szabadult meg, így továbbra is azt hitte, hogy a Kasadyvel létrehozott családjuk valódi. Mindez odáig fajult nála, hogy egy alkalommal rá akarta kényszeríteni Dögvészt arra, hogy végezzen a saját anyjával, szerinte ugyanis a nő az ő helyét bitorolta. A Vérontó iránti hűsége szintén töretlen maradt, olyannyira, hogy végül önként feláldozta magát a szimbióta kedvéért, aki egy vallási rituálé során kitépte a gerincét. Holtteste később a feltámasztott Démonmanó új porhüvelyeként szolgált.

Képességei: Barrison különböző módokon manipulálja a hanghullámokat. A begyűjtött szónikus energiát képes hangcsapások formájában kibocsátani a kezeiből, amivel hatalmas pusztítást vihet véghez, illetve kibillentheti egyensúlyából az áldozatait. Sikolyával még nagyobb kárt tud okozni. A hanghullámokat védőpajzsként egyaránt használhatja, illetve repülhet is általuk. Mindezen felül a hiperszónikus érintésével könnyedén összezavarhatja mások elméjét, sötét érzelmeket ébresztve az áldozatban, amelyektől az rendkívül erőszakossá válik.   

Ki játssza? Naomie Harris az elmúlt években több sikeres franchise-ban bukkant fel, így például a Daniel Craig-ére James Bond-filmjeiben és A Karib-tenger kalózaiban. Valószínűleg mégsem ezek az alkotások, hanem sokkal inkább a Holdfény című drámában nyújtott, egyébként Oscar-jelölt alakítása győzte meg a Venom 2. producereit, melyben Harris szintén egy toxikus anyafigurát játszott, méghozzá kiválóan.

Tudtad-e? Sikoly képességeinek eredetéről a képregények lapjain eddig nem sok minden derült ki. Az írók sosem tisztázták igazán, hogy azok mutáns adottságok lennének-e, valamelyik drog mellékhatásaként fejlődtek-e ki vagy a sötét dimenziónak köszönhető-e a létezésük. A nő elmondása szerint egyszer egy rendőr fejbe lőtte őt, az orvosok pedig csak a szilánkok egy részét tudták eltávolítani a koponyájából, ami szintén hatással lehetett az erejére.

She-Venom (Anne Weying)

Története: A filmekkel ellentétben Anne Weying nem csupán Eddie Brock barátnője, hanem a felesége is volt, de még a szimbiótával való egyesülés előtt elváltak, Anne ugyanis nem tudott együtt élni a Pókember iránti gyűlölete és megszállottsága által felemésztett férfival. A nő később segített a falmászónak megállítani Eddie-t, aki elrabolta Peter szüleit (persze kiderült, hogy nem a valódi szülei voltak), majd Weying közbenjárásának hála Parker és Brock végre békét kötöttek egymással. Amikor aztán a Bűnölő nevű maszkos őrült lelőtte Anne-t, Eddie csak úgy menthette meg az életét, ha átmenetileg átadja neki a szimbiótát. Weying ezzel She-Venommá változott, és szinte azonnal vérengzésbe kezdett, széttépve két rájuk támadó férfit. Bár a szimbióta visszatért Eddie-hez, a nő képtelen volt feldolgozni mindazt, amit a hatása alatt elkövetett. Mindez később paranoiává fajult nála, végül pedig öngyilkosságba hajszolta őt. 

Képességei: She-Venom képességei megegyeznek Venoméval, tekintve, hogy egyazon szimbiótáról van szó, mely ideiglenesen új gazdatestre lelt Anne-nél, akinek egyébként nincs emberfeletti ereje.

Ki játssza? Michelle Williams (Egy hét Marilynnel, A legnagyobb showman) felbukkanása az egyik legmeglepőbb dolog volt a Venom kapcsán, a négyszeres Oscar-jelölt színésznő korábban ugyanis nem sok hasonló produkcióban vett részt. A szerepet amolyan „egyszer ezt is ki kell próbálni” alapon vállalta el, ám az egész jól állt neki, kiegyensúlyozott alakításával mondhatni remek ellenpárja volt a felpörgött Tom Hardynak. Persze színészi képességeit leginkább akkor csillogtathatná meg, ha a karaktere a filmvásznon is átélné azokat a traumatikus élményeket, amelyeket a képregényben, ám nem úgy tűnik, hogy a készítők ebbe az irányba szeretnék elvinni a cselekményt.

Tudtad-e? A halála előtt Anne titokban életet adott egy fiúnak, Dylannek, aki Eddie Brock és a szimbióták DNS-ét egyaránt hordozza. She-Venomnak létezik továbbá egy alternatív univerzumból származó verziója, mely odaát egy lázadást vezet a gonosszá lett gyermeke ellen.

Toxin (Patrick Mulligan)

Története: Patrick Mulligan története a „rosszkor, rossz helyen” tipikus esete, ő az a szerencsétlen közrendőr ugyanis, aki akaratán kívül Vérontó újszülött ivadéka, Toxin gazdateste lett, pusztán azért, mert a „gyermekáldás” pillanatában épp a közelben tartózkodott. Vérontónak feltett szándéka volt elpusztítani a lényt (a szimbióták nem igazán rajonganak az utódaikért), ezért mindent megtett, hogy levadássza a férfit, Venom viszont mindenáron meg akarta óvni az újszülöttet. Végül Pókember segítségével Mulligannek sikerült megmenekülnie, ám annak érekében, hogy megvédje a családját, elhagyta őket és a rendőrséget is, hogy aztán egyedül jöjjön rá, miként kontrollálhatja a benne élő szörnyeteget. A szimbióta erejével Mulligan igazságosztóvá vált, többek között például besegített a Raftból szökött szuperbűnözők elfogásában, ám időnként a lény átvette felette az irányítást. Egy ilyen alkalommal Toxin végzett egy rendőrgyilkossal, ami Patrick számára elfogadhatatlan volt. Rettegve attól, hogy sosem tudja kordában tartani a szimbiótát, a férfi öngyilkosságra készült, ám Toxin meggátolta ebben, és végül sikerült megbékélniük egymással. Mulligan idővel visszatért a családjához, és felfedte előttük Toxin létezését, nem sokkal később viszont a démon Feketeszív áldozata lett.

Képességei: Toxin a szimbióták valamennyi erejével rendelkezik. Képes falmászásra, alakváltásra, hálószövésre (bár ezek inkább csápok), álcázásra, fegyverek formálására a végtagjaiból, továbbá az öngyógyításra. Mindezen túl a szaga alapján bárkit és bármit megtalál, valamint méregfogakat is tud növeszteni. Toxin valamivel jobban ellenáll a hanghullámoknak és a hőnek, mint Venom és Vérontó, az erejét tekintve pedig magasan felülmúlja mindkettőjüket. A szimbióták többsége csak a saját ivadékait érzékeli, ő viszont bármelyik fajtársának jelenlétét megérzi. Bizonyos mértékű pszichikai erővel is bír, így az érintésével információkhoz férhet hozzá az áldozata elméjéből.

Ki játssza? Stephen Graham jól ismert karakterszínész Hollywoodban, akit többek között a Blöffben, A Karib-tenger kalózai-filmekben, a Gengszterkorzóban, Az írben vagy a Tabu sorozatban láthattak a nézők, utóbbiban egész véletlenül szintén Tom Hardy partnereként. A casting alapján sejthető, hogy a készítők drasztikus változtatásokat eszközöltek a karakterrel, hiszen Graham sokkal idősebb, mint Mulligan figurája, illetve az is kiderült már, hogy ez a verzió nem egyszerű közrendőr, hanem tapasztalt nyomozó. Arra vonatkozóan, hogy Toxin szerepelni fog-e a filmben, az előzetesekből nem csíphettünk el egy utalást sem.  

Tudtad-e? Nem Patrick Mulligan volt Toxin egyetlen gazdateste. Huzamosabb ideig Eddie Brock kötődött össze vele, hála a Bűnmester nevű gonosztevőnek, aki rászabadította a lényt annak reményében, hogy Brock majd elteszi neki láb alól Venomot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük