Top 10: A nagy Örökkévalók-rangsor

Listáztuk a film legfontosabb karaktereit.

FIGYELEM! A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ AZ ÖRÖKKÉVALÓK CSELEKMÉNYÉRE VONATKOZÓAN. CSAKIS SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASD TOVÁBB!

Egyéves csúszással ugyan, de végre bemutatták a mozikban az Örökkévalókat, a Marvel egyik legambiciózusabb produkcióját, mely nem kevesebb, mint tíz új szuperhőst vezetett be az MCU-ba. Ebből kifolyólag voltak, akiket jobban, míg másokat kevésbé tudtak kiaknázni az alkotók, de összességében mindegyik isteni figura egyedinek mondható valamilyen szempontból. Ebben a cikkben most rangsoroljuk őket aszerint, kit mennyire tartottunk érdekesnek, izgalmasnak vagy épp szórakoztatónak.

(+1) Dane Whitman

Bár ő nem az Örökkévalók tagja, egy említést mindenképp megérdemel a Kit Harington által alakított Dane Whitman, vagyis a leendő Fekete Lovag. Belőle túl sokat ugyan itt nem kapunk, mindenesetre a bő negyedórás szereplése alapján Harington a maga kisfiús sármjával kifejezetten izgalmas szuperhős-alapanyagnak tűnik. Azt egyelőre nem tudni, hogy Fekete Lovag hol és mikor bukkan fel legközelebb, de remélhetőleg minél hamarabb magára ölti az ikonikus páncélt.  

10. Gilgames

Ma Dong-seok karaktere sajnos a legrövidebbet húzta az Örökkévalók közül, hisz nem elég, hogy már a második felvonásban meghalt, de a játékidő nagy részében főként Théné bébicsőszeként funkcionált. A színészhez egyébként remekül passzolt az aranyszívű óriás szerepe, ám az ebédjeleneten kívül nem kapott sok lehetőséget arra, hogy megmutassa, miért szeretik őt annyira a koreai nézők. Az sem segített rajta különösebben, hogy az ő szuperképessége (mely kvázi egy kozmikus boxkesztyű) volt talán a legkevésbé látványos mind közül.

9. Makar

Lauren Ridloff csupaszív karaktere igazi fénypontja lehetett volna a filmnek, ám a többiekhez képest ő sajnos rettenetesen kevés játékidőt kapott, az Örökkévalók közös utazásának is csak a legvégén csatlakozott be a harcba. Ami kifejezetten emlékezetessé teszi a figurát, az a szuperképessége: sok szélvészt láthattunk már a Marvel világában, de egyiküknél sem néztek ki ilyen jól az effektek. A Druighoz fűződő kapcsolata szintén érdekes lehetett volna, ha egy kicsit többet láthatunk belőle.  

8. Kingo

Általában szeretni szoktam Kumail Nanjiani vígjátékait, az Örökkévalók kedvéért fizikailag teljesen megváltozott komikus többnyire mindig képes megnevettetni, ezúttal valamiért mégis kissé erőltetettnek éreztem a karakterét. A hol kifejezetten szerethető, hol inkább idegesítő, imidzs-megszállott Kingo lehetett volna egy érdekes kritikája a sztárkultúra kialakulásának, ehelyett inkább a kötelező comic relief szerepét vállalta magára, az általa képviselt humor pedig egyáltalán nem volt összeegyeztethető a film alaptónusával. 

7. Aiak

Salma Hayeknek igazán jól állt az isteni hírnök/vezető szerepe, illetve remekül testesítette meg Aiak melegszívűségét és évmilliós bölcsességét. Ha jobban kibontották volna a drámai pálfordulását, illetve, ha nem hal meg idejekorán a karakter, előrébb is végezhetett volna a listánkon. A színésznőt így végső soron eléggé elpazarolták a készítők.

6. Szipor

Lia McHugh nem az első gyerekszínész, aki örök fiatalságra kárhoztatott figurát kelt életre, és talán pont emiatt nem tudjuk előrébb sorolni a listán, hiszen, ha mondjuk Kirsten Dunst ikonikus alakításával vetnénk össze az övét az Interjú a vámpírralból, McHugh rendesen alulmaradna. Ennek ellenére Szipor sokkal érdekesebb karakter lett, mint azt az előzetesek alapján sejteni lehetett, a többi örökkévalóhoz és különösen Ikariszhoz fűződő kapcsolatát viszont nem ártott volna egy kicsit jobban kibontani.

5. Phaisztosz

Phaisztoszt az teszi igazán különlegessé, hogy tulajdonképpen ő az emberiség egyetemes bűntudatának hordozója, hiszen a segítsége nélkül sosem születtek volna meg a tömegpusztító fegyverek. Brian Tyree Henry remekül hozza a megtört, mégis szeretettel teli figurát, aki szíve szerint kerülné a harcot, de ha kell, mégsem fordít neki hátat. Ami pedig a magánéletét illeti, jó végre egy olyan meleg karaktert látni a filmvásznon, aki teljesen mentes a sztereotípiáktól, és akinek nem a szexualitása a legmeghatározóbb tulajdonsága.

4. Druig

A Barry Keoghan által alakított Druig a képregények lapjain általában egy klasszikus, nárcisztikus szupergonosz benyomását szokta kelteni, itt viszont sokkal árnyaltabban közelítették meg a figurát. Ennek eredményeként a karakter egyfajta agresszív humanitárius lett, akiből a jövőben egyaránt válhat a Marvel Moziverzum új messiása vagy épp Kurtz ezredese. Pont ez a kiszámíthatatlanság teszi olyan érdekessé Keoghan alakítását. Reméljük, az Örökkévalók folytatásában vagy egy másik MCU-produkcióban megtudhatjuk, végső soron melyik utat választja.

3. Théné

Angelina Jolie karrierje az utóbbi pár évben nagyon furcsa irányt vett, hisz míg korábban rengeteg forgatókönyvet utasított vissza arra hivatkozva, hogy csak másodhegedűs lenne a filmben, újabban mintha szándékosan húzódna háttérbe, és adna teret másoknak. Még olyan produkciókban is, ahol elvileg a főszerepet alakítja (pl. Demóna: A sötétség úrnője, Akik az életemre törnek). Talán pont emiatt állt olyan jól neki Théné szerepe, aki a csapat érzelmileg legvisszahúzódóbb tagja. A zavarodott, személyiségét fokozatosan elveszítő karakter ideális esetben egyébként igazi aranybánya lehetett volna Jolie számára. Nagy kár, hogy a többiekhez hasonlóan nem kaptunk túl sokat belőle.

2. Szirszé

Szirszé ebben a filmben mondhatni az emberi kedvesség és önzetlenség élő megtestesülése, ami furcsa döntés volt a készítők részéről egy olyan karakter esetében, akinek eredetileg híresen nagy az egója. Gemma Chan mindenesetre kitűnő választás az itt látható verzióhoz, hiszen a színésznő csak úgy sugározza magából a szeretetet és a törődést, a már-már természetfeletti szépségével továbbá tényleg olyan benyomást kelt, mintha az Égiek tervezték volna meg. (Kevin Feige-nak igaza volt, amikor nem hagyta, hogy az MCU-s karrierje a Marvel Kapitány Minn-Ervájaként érjen véget.) Mindezen felül Szirszé tapintatossága és gondoskodó természete igazán üdítő színfolttá teszi a figurát az eddig bemutatott, jóval individuálisabb szuperhősnők között.

1. Ikarisz

A Superman-archetípus a szuperhős-képregények egyik legrégebbi visszatérő motívuma, mellyel az évek során számos érdekes kísérletet végeztek az írók. Az utóbbi időben különöseb felkapottá vált annak kifordítása, elég csak a The Boys Hazafijára vagy az Invincible Omni-Manjére gondolni. A Richard Madden által alakított Ikarisz remekül passzol ebbe a sorba, habár az ő bukása ismert mitológiai toposzokra egyaránt visszavezethető. Madden alakításában egyértelműen felfedezhető a színész sokéves színpadi rutinja és kiállása, mely különösen jól illik a figura klasszikus irodalmi gyökereihez és tragikus természetéhez. A Trónok harca egykori Robb Starkja emellett fizikailag is kiválóan megtestesíti az emberi tökéletességet, a képességei pedig vizuálisan messze a film legizgalmasabb karakterévé teszik őt. 

Számunkra így néz tehát ki az Örökkévalók rangsora. A ti listátok hogyan módosulna? Kommentben ne habozzatok megosztani velünk saját kedvenceiteket, és azt, kiből szeretnétek többet látni a jövőben!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük