Az Echo új korszakot indít el a Marvel Moziverzum történetében

Január 10-én debütál az Echo című sorozat a Disney+ felületén, ami több szempontból is különleges lesz és egy teljesen új korszakot nyithat a Marvel Moziverzum történetében.

Szinte semmilyen szempontból sem átlagos Marvel-sorozattal nyitja az évet a Disney+. Maya Lopez, vagyis Echo karaktere a 2021-es Sólyomszem szériában már bemutatkozott, de képességeit, eredettörténetét és motivációját eddig még nem teljesen ismerhették a nézők. Az indián felmenőkkel rendelkező, születése óta siket antihős egy hidegvérű bérgyilkos, aki hozzászokott ahhoz, hogy az árnyékban, rejtőzködve, csöndben tegye el ellenfeleit láb alól. A róla szóló ötrészes miniszéria nemcsak a Marvel Studios eddigi legvéresebb tartalma lesz, de ez az első Marvel Spotlight produkció is, vagyis olyan tartalom, amelyhez nem szükséges az MCU minden szegletét ismerni.

A Marvel Spotlight az önálló, karakterközpontú történetekre összpontosít és olyan hősöknek ad majd otthont, akik nem feltétlenül kapcsolódnak a fő kánonhoz. Így a rajongók anélkül nézhetnek meg egy sorozatot, hogy ismerniük kellene az MCU már eddig is szerteágazó, összefüggésekkel és utalásokkal teli világát.

Az azonos címmel futó képregénysorozat 1971 és 1989 között jelent meg és a 616-os Földön élő szuperhősök eredettörténetét és kalandjait mutatta be. Sok népszerű karakter is a Spotlight képregényekben kezdte, mielőtt bekerült volna a fősodorba. Ilyen például a Szellemlovas vagy Jessica Drew, azaz a Póknő.

A felnőtt besorolású Echo minisorozatban a címszereplő Maya Lopez visszatér Oklahomába az otthonába, hogy egy őslakos rítusnak köszönhetően szembenézzen a múltjával. Ezen keresztül tárul majd fel a múltja Wilson Fiskkel, azaz a Vezérrel, akivel különleges és szoros kapcsolat köti össze. Fisk gyerekkora óta ismeri a lányt, akinek a szeme láttára ölte meg az apját, ám később meglátta benne a potenciált és bérgyilkost faragott belőle. A sorozat főleg kettejük viszonyát dolgozza fel, de feltűnik majd a Fenegyerek is Charlie Cox alakításában.

Az Echo abból a szempontból is rendhagyó lesz, hogy a Marvel Studios korábbi sorozataival ellentétben az összes epizódja egyszerre kerül fel a Disney+-ra január 10-én.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük