A Hangya és a Darázs: Kvantumánia mozikba kerülésével hivatalosan is kezdetét vette a Marvel Moziverzum ötödik fázisa. Ebből az alkalomból Kevin Feige, a stúdió vezetője az Entertainment Weeklynek adott interjút, amelyből több fontos részlet is kiderült az MCU aktuális terveiről, valamint a közelgő és előkészületben lévő projektekről.
Kezdésként mindjárt közölte a jó hírt, miszerint úton van a Pókember 4: „Csak annyit mondhatok, hogy a történet már megvan. Elég nagy ötleteink vannak hozzá, ráadásul az íróink most vetik őket papírra.” Tehát a közeljövőben Tom Holland ismét magára ölti a falmászó jelmezét, ami persze nem akkora megplepetés, miután a Nincs hazaút irdatlan mennyiségű pénzt termelt, és a pandémia időszakának első olyan filmje volt, ami meghaladta az egymilliárd dolláros mérföldkőt.
Arról sem most hallunk először, hogy a Deadpool 3. lesz az első R-kategóriás film a Marvel Moziverzumban, de immár Feige is megerősítette ezt. „Ez lesz az első R-besorolású filmünk. Az pedig elképesztő, hogy Hugh is visszatér benne.” Feige számára lényegében bezárul egy kör, mivel már az első, 2000-ben bemutatott X-Men-filmnél is társproducer volt, amelyben Jackman először alakította Logan karakterét. „Emlékszem, ott ültem a kamera mögött – jóval a kamera mögött –, amikor Hugh meghallgatása volt a filmhez. Az volt az első meghallgatása díszletek között, és elrepült Torontóba, hogy Anna Paquinnel tartson olvasópróbát. Számára, számomra, és azt hiszem, a Marvel összes rajongója számára is hihetetlennek tűnhet, hogy mi minden történt ez alatt a 23 év alatt.”
Szóba került a Mahershala Ali főszereplésével készülő Penge-film is, ami a kelleténél jóval hosszabb időt töltött előkészületi fázisban, miután az eredetileg kiszemelt rendező, Bassam Tariq tavaly szeptemberben kiszállt a projektből. Yann Demange vette át a helyét, aki hamarosan munkához is lát Feige ígérete szerint. „Jól haladunk vele” – nyilatkozta a producer. „Yann, a rendezőnk már Atlantában van. A kamerák a következő 10 hétben kezdenek el forogni.”
Feige emellett Harrison Fordról is ejtett néhány szót, aki Thaddeus Ross szerepét veszi át a néhai William Hurttől, méghozzá rögtön két projektben is: az Amerika Kapitány: Új világrendben és a Mennydörgőkben. „Fáradhatatlanul sokat dolgozik” – méltatta a nyolcvan éves színészt. „Ez egyértelműen nagyobb szerep Thaddeus Ross számára. Ő lesz az Egyesült Államok elnöke a filmben. Egyből eszünkbe juthat Harrisonról Az elnök különgépe, vagy a Végveszélyben azon jelenetei, amikben szembeszegül az elnökkel. Hasonló dinamikára számíthatunk Ross elnök és az Anthony Mackie által játszott Sam Wilson között is. Van közös múltjuk, és ebben a filmben egyszerűen fantasztikus lesz látni a dinamikát Amerika Kapitány és az USA elnöke között.”
A producer kitért arra is, hogy bár a Holdlovag második évadjáról még mindig nem érkezett bejelentés, viszont a karakter garantáltan visszatér még Oscar Isaac megformálásában. A Marvelek címre hallgató Marvel Kapitány-folytatást pedig az első Bosszúállók-filmhez hasonlította: „Van valami semmihez sem fogható abban, amikor Monicát [Teyonah Parris], Kamalát [Iman Vellani] és Carolt [Brie Larson] együtt látjuk a képernyőn. Számomra ez leginkább az első Bosszúállókhoz hasonlítható, ahhoz a jelenethez, amikor összeállt a csapat.”