Kang, a hódító a Hangya 3-ban debütálhat, és meg is van, hogy ki játssza!

Scott Lang rendesen beletenyerel a Marvel legendás főgonoszába.

Az utóbbi hónapokban egyre több mindent tudtunk meg a jelenleg is gőzerővel készülő A Hangya 3-ról, amit az első két részt is jegyző Peyton Reed fog megrendezni, míg a forgatókönyvet a Rick és Mortyba is bedolgozó Jeff Loveness veti papírra. Ahogyan arról már néhány korábbi pletykában is szó volt, a Hangya harmadik része jóval nagyobb szabású alkotásnak készül az elődeihez képest, amelyet a Deadline által frissen megszellőztetett értesülés is megerősít. 

A portál számolt be róla bennfentes forrásokra hivatkozva, hogy a Lovecraft Countryból és az 5 bajtársból is ismert Jonathan Majors csatlakozott A Hangya 3. stábjához, méghozzá a film egyik prominens szerepében. Bár a Marvelnél természetesen nem kívánták kommentálni a lap értesüléseit, a projekthez közel álló emberek szerint Majors Kanget, a hódítót keltheti életre, ami kétségtelenül egybevágna azokkal a korábbi híresztelésekkel, hogy a folytatás jóval nagyobb lesz az első kettőnél. Ezekben szó esett arról, hogy Scott Langék következő kalandjában az Ifjú Bosszúállók csapata is bemutatkozna végre az MCU-ban, akiknek a képregények lapjain szintén van némi múltjuk az intergalaktikus hódítóval, Kanggel. Ezzel a húzással pedig az immáron felcseperedett Cassie Lang előtt is megnyílna lehetőség arra, hogy ő is édesapja nyomdokaiba léphessen. 

Ha valaki nem ismerné a szóban forgó ellenfelet, aki Paul Rudd és Evangeline Lilly riválisa lehet a következő A Hangya-filmben, vele a képregényekben egy időutazásra képes entitásként találkozhatunk, aki a Marvel-univerzum legkülönbözőbb figuráival, többek között a Fantasztikus Négyessel és a Bosszú Angyalaival is összecsapott. A karakter legelső felbukkanására még 1963 októberében, a Stan Lee és Jack Kirby által jegyzett Fantasztikus Négyes 19. számában került sor, ezáltal nem lenne váratlan fordulat, ha Kang MCU-s bemutatkozásával a Marvel első szuperhőscsaládjára is kapnánk végre valamiféle utalást – hiszen A Hangya 3. eredeti tervei közt ők is szóba kerültek, még mielőtt az Ifjú Bosszúállók csapata került volna a reflektorfénybe. 

Az eredeti cikkben nem mellesleg azt is megszellőztették, hogy Kang, a hódító nemcsak a franchise folytatásában, hanem az MCU következő fázisaiban szintén gonoszkodhat. A Hangya 3-nak egyelőre nincs hivatalos bemutatódátuma, de az ezennel biztossá vált, hogy hőseinknek alaposan fel lesz adva a lecke.

loki-kang-main.jpg

Ha tetszett a cikk, további hírekért kövess minket a Facebookon!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük