A Fekete Özvegy stábja a budapesti forgatásról mesélt

A történetben kiemelt helyszínként szerepel Magyarország fővárosa, a készítők pedig az itteni forgatásról osztották meg gondolataikat.

Az első Bosszúállók-film óta köztudott, hogy Budapest meghatározó szerepet tölt be Natasha Romanoff életében, ahol Clint Bartonnal vettek részt egy közös küldetésen még hosszú évekkel ezelőtt.

„Amikor először kezdtünk el ötletelni a film helyszíneiről, mind egyetértettünk abban, hogy be kell mutatnunk, mi is történt pontosan Budapesten” – mesélte Scarlett Johansson. „Mindig is úgy éreztem, hogy Natashát kísérti a múltja, és hogy valami befejezetlen ügy áll mögötte. Ennek a bűntudatnak a gyökerei pedig a budapesti eseményekig nyúlnak vissza. A film ugyan nem mutatja be közvetlenül, hogy mi történt annak idején, de segít megérteni a terhet, amit Natasha cipel magával. Nagyszerű kiindulópont a film cselekményéhez.”

Brian Chapek, a film producere szerint Natasha annak ellenére is kötődik a városhoz, hogy miket kellett ott átélnie korábban. „Ami Budapestre vezeti, az egy központi fontosságú sztorielem, ami a múltjára emlékezteti. És itt találkozik Yelena Belovával is, akit már közel 20 éve nem látott.”

Johansson elmondása szerint a város kiváló helyszínként szolgált a forgatás során: „Budapest gyönyörű város, ami kifejezetten ikonikus helyszínként szolgált a film cselekményéhez” – nyilatkozta a színésznő. – „Vizuálisan is rendkívül érdekes helyszín, amelyhez foghatót még sosem láthattunk a Marvel Moziverzumban. Van egy különleges, kelet-európai atmoszférája, ami kifejezetten egyedi és élvezetes hangulatot kölcsönöz a film számára.”

Az egyik helyszín az a budapesti rejtekhely, ahol Natasha és Yelena először találkozik a cselekmény során, majd innen kezdik el őket üldözni a Vörös Szoba bérgyilkosai, később pedig a Kiképző. A hajsza a háztetőkön, majd a forgalmas budapesti utcákon folytatódik többek között egy motor és egy páncélos teherautó közreműködésével. „Őrületes volt” – emlékszik vissza a forgatásra a Yelenát játszó Florence Pugh színésznő. „Egy motorral menekültünk a városon át, miközben a Kiképző egy hatalmas tankkal üldözött minket. Biztos vagyok benne, hogy érdekes látvány lehetett, de én rendkívül élveztem. Az egész szekvencia hatalmas nagy energialöketet ad a filmnek, és ez vezeti fel a történet fő részét.”

A produkció két hétig forgott Budapesten. A város utcái mellett a helyszínek között szerepelt még a Tőzsdepalota, a Keleti pályaudvar, a Nyugati pályaudvar aluljárója, valamint egy benzinkút is, ahol a hajsza után megpihen a két karakter. Ha a kedvcsinálóknak hinni lehet, a város tényleg prominens szerepet fog betölteni a film cselekményében. Mi többek között már csak emiatt is várjuk a produkciót, ami július 7-én, már premier előtt debütál a magyar mozikban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük