Pontosan tizenöt éve mutatták be a hazai mozik a Marvel Moziverzum akkori negyedik filmjét, a Thort. A karakter legutóbbi önálló kalandja (Szerelem és mennydörgés) vagy épp a Bosszúállók-filmek miatt a mennydörgés istene talán már teljesen más formában él a rajongók emlékezetében, most azonban visszakanyarodunk a kezdetekhez. Bármennyit is változott azóta a karakter, az első Thor-filmnek visszatekintve óriási, korszakalkotó jelentősége volt az egész filmes univerzum felépítésében.
Előzmények – Következő állomás: Asgard
2008 októberében a Marvel bejelentette következő három filmjét: a Vasember folytatását, a Thort és az Amerika Kapitányt. Ebből már a képregényrajongó társadalom le tudta szűrni, hogy mi körvonalazódik az akkor még szárnyait bontogató Marvel Studios háza táján, a Vasember 2-ben feltűnő Fekete Özveggyel pedig biztossá vált: gőzerővel robogunk egy Bosszúállók-mozifilm felé, aminek elengedhetetlen tagja volt Asgard villámokat szóró istene, Thor. Bár a szőke istenség élőszereplős változata korábban már látható volt az 1988-as A hihetetlen Hulk visszatér című tévéfilmben, az igazi, nagyköltségvetésű mozis bemutatkozásra egészen 2011-ig kellett várni.
Előzmények – Alakul a molekula
Már 1991-ben, az eredeti Pókember-trilógia rendezője, Sam Raimi is készített egy Thor mozi-koncepciót, ebből azonban nem lett semmi. A jogok ide-oda vándoroltak különböző stúdiók közt (volt egy 2001-es Fox-féle próbálkozás is), míg végül vissza nem kerültek a Marvelhez. A történet megírására Mark Protosevichet kérték fel még 2006-ban, a rendezői széket pedig Matthew Vaughn kapta. Vaughn azonban 2008-ban elhagyta a projektet, így a Marvel felkereste a színházi, televíziós és filmes körökben egyaránt járatos Kenneth Branaght, akinek a víziója végül formát adott Asgardnak.
A Marvel az MCU felépítése során több kockázatos, de végül kifizetődő lépést tett. Ez a Thornál is jelen volt, különösen a casting terén.
A címszerepre egy akkor még relatíve ismeretlen ausztrál színészt választottak, Chris Hemsworth személyében, Loki szerepét pedig a mára már közönségkedvenc státusszal bíró Tom Hiddleston kapta. (Akik olyan nagyon beváltak, hogy 15 év elteltével idén mindketten visszatérnek ezekben a szerepekben a Doctor Doom ébredésében is.) Ami kockázati tényezőt Robert Downey Jr. esetén a balhés múlt jelentett, itt azt a mozifilmes tapasztalat hiánya képezte, de az idő a stúdiót igazolta. Jane Foster szerepét a képregényfilmek terepén (V mint Vérbosszú) már nem ismeretlen Natalie Portman kapta, mentorát, Erik Selvig professzort pedig Stellan Skarsgård alakította. Az asgardi királyi család fejének, Odin szerepére a Marvelnek sikerült megszereznie a Hannibálként már legendává vált Anthony Hopkinst, feleségét, Friggát pedig a szintén veteránnak számító Rene Russo keltette életre.
„A kilenc birodalom ékköve”
Kenneth Branagh a rendezés során többféle elemet is vegyített, így az első Thor-film leginkább egy szuperhős-köntösbe bújtatott shakespeare-i királydrámaként jellemezhető, bőven nyakon öntve sci-fivel és fantasyval. A képregényekhez képest a legnagyobb változást a mitológiai vonal jelentős lecsupaszítása jelentette. Ez azért alakult így, mert a korábban lefektetett, viszonylag földhözragadt MCU világképébe nehezen illett volna bele egy színtiszta isteni, mágiával teli vonal. Ennek következtében az asgardiakat sokkal inkább fejlett idegen lényekként, mintsem transzcendens istenekként ábrázolták. Ehhez hasonlóra volt már példa annak idején a Csillagkapu című sorozatban, azonban a végső ábrázolás igencsak másképp alakult a két franchise-nál.
Univerzumépítés szempontjából azonban a Thor mérföldkő volt.
Amíg a Vasember megalapozta a közös univerzumot, a Hulk pedig épített rá, addig a Thor kitágította a határokat. Bevezette a földönkívüli világokat, a többi bolygót, az idegen lényeket és a kozmikus eszközöket, megágyazva annak a grandiózus ívnek, ami végül elvezetett Thanoshoz és a Végtelen háborúhoz.
„Jó anyád tudja-e, hogy ruháit viseled?”
A film időszámításunk előtt veszi fel a fonalat, bemutatva a jégóriások és az asgardiak közt dúló háborút. Évezredeket ugorva előre megismerjük a fiatal királyi testvérpárt, majd látjuk, amint a forrófejű Thor a jégóriások provokációjára reagálva majdnem újabb háborút robbant ki. Tettével kivívja apja haragját, aki megfosztja erejétől és pörölyétől, majd a Földre száműzi. Itt találkozik az Erik Selvig vezette tudóscsapattal, megjelenik a korábbi produkciókban is kapocsként szolgáló S.H.I.E.L.D., miközben Asgardban Loki szövi sötét terveit.
A cselekmény során több fontos szál is kibontakozik: figyelemmel kísérhetjük a testvérek közti kapcsolat tragikus alakulását, a képregényekből már ismert Thor–Jane Foster románcot, és megpedzegetik a Sif-vonalat is. Emellett megtörténik Sólyomszem (Jeremy Renner) első filmes felbukkanása, visszatér a Vasemberben megismert Phil Coulson ügynök, a stáblistás jelenetben pedig végre elkezdik felvezetni a Bosszúállók eseményeit.
Tony Stark karakteréhez hasonlóan Thor is komoly jellemfejlődésen megy át. A film eleji nagyképű énje szép lassan formálódni kezd: megtanulja az önzetlenséget, a gyengék védelmének fontosságát, és ami a legfontosabb, a felelősségvállalást – így válik végül méltóvá a Mjölnirre. Ez az út alapozta meg azt a Thort, akit a későbbi csapatfilmekben megkedveltünk.
Vizuálisan a Thor a mai napig az első fázis egyik legimpozánsabb darabja. A film eleji Asgard-képek tizenöt év távlatából is gyönyörűek, de említhetnénk a Bifröstön való átkelést vagy Jotunheim fagyos, fenyegető látképét is. Látszik, hogy igyekeztek a Marvelnél már akkor a lehető legjobb minőségre törekedni.
A kezdetek, amikre ma is szívesen emlékszünk
Misztikus eredetének megnyirbálása ellenére a Thor új színt vitt a Marvel Moziverzumba, és bebizonyította, hogy egy viszonylag kevésbé ismert karakter bemutatkozása is lehet sikeres. Több szálon kapcsolódott a korábban létrehozott közös univerzumhoz, de önállóan is teljesen képes volt helytállni.
Jelentőségét jól mutatja, hogy rengeteg olyan alapot lefektetett, amiből a későbbi Marvel-produktumok merítettek, valamint ez volt az első „szuperhős, de mégsem lehet beskatulyázni kizárólag ebbe a szerepkörbe” típusú filmje a stúdiónak.
Habár mai szemmel nézve jelen vannak a tipikus „eredetfilmes” problémák, a végeredmény mégis kifejezetten élvezhető. A megjelenése utáni kritikai visszhang is meglehetősen pozitív volt, a Rotten Tomatoes-on a mai napig 77%-on áll, és összességében is korrekt értékeléseket kapott. Pénzügyi szempontból sem teljesített rosszul: a 150 millió dolláros készítési költség és marketing mellé végül 449 millió dolláros bevételt tudhatott magáénak, ami a karakter akkori ismertségét tekintve egyáltalán nem volt rossz kezdés. A többi pedig már – ahogy mondani szokás – történelem.
