Történelemóra helyett hatáskutató imázsfilm – Marvel’s 616 kritika

A Marvel értékrendjének átadása mellé befértek még érdekes történeti adalékok is.

Amikor egy cég magáról készít bemutatóanyagot, könnyen belecsúszhat a szemérmetlenség határát súroló, vagy akár azt átlépő önfényezésbe is. Szerencsére a Marvel’s 616 az esetek többségében jól egyensúlyoz az informativitás, szórakoztatás, értékmegjelenítés háromszögén, és megmarad a jó ízlés határain belül. De a nyolcepizódos antológia dokumentumfilm-sorozat sem mentes a határsértésektől és a pátosztól.

Mindenképpen dicséretre és figyelemre méltó, hogy a Disney sokadik ízben is bepillantást enged a kulisszák mögé, így a Marvel produkciókhoz kapcsolódó háttéranyagok is jó otthonra lelnek a Disney+ streaming platformon. Míg a karakterek filmes előtörténetéről gyorstalpalót közlő Legends, vagy a maszkok mögé rejtett hősidentitásokról szóló, február 12-én érkező Behind the Mask főleg a Marvel kreált univerzumára irányítja a reflektorfényt, addig a 616 címre hallgató sorozat a cég fizikai valóságunkban betöltött szerepére és hatására kíván rávilágítani. Ehhez pedig egy olyan antológiaformát választott, amiben az összekötő kapcsot csupán a részek elején látható főcím jelenti, minden másban szinte teljesen eltérnek egymástól az epizódok – mintha nyolc teljesen különálló dokumentumfilmet néznénk egymás után a Marvel logó alatt. A tematikai és formai sokszínűség nemcsak a változatosságnak tesz jót, de egy metanarratívát kínálva a Marvel filozófiájának is remek tükörképe lehet. Már abban az értelemben, ahogy néhány rész témája ezt a be- és elfogadó értelmezést nyújtja. Az Ötletek Háza mindenkinek kínál valamit, amivel könnyen azonosulhat. A Marvel történelme rengeteg alapanyaggal szolgálhatna akár egy több évados dokusorozathoz is, a 616 azonban elsősorban a jelenre koncentrál. A legérdekesebb epizódok mégis valahogy mindig a múltban gyökerezve szökkennek szárba.

m616_03.jpg

Az első rész egyből magasra is állítja a lécet. Az élőszereplős japán Pókember sorozat történetét felelevenítő epizód a munkálatokban résztvevőket is megszólaltat, és rengeteg jelenetet mutat be a kuriózumnak számító sorozatból. Az 1978-79 között futó sorozat ékes példája a Marvel globalizációs szárnypróbálgatásainak a hetvenes évekből. Az Amerikában honos formanyelv helyett teret engedtek inkább a lokális kultúra hagyományainak, ami egy nyugati szemmel (finoman fogalmazva is) furcsa produktumot eredményezett. De japán tévénézők sokaságának vált emiatt meghatározó élménnyé. A homogén, szürke háttér előtt elbeszélt kedves, sokszor humoros visszaemlékezésekbe tűzdelt nevetségesnek ható óriásszörnyes-robotos jelenetek adják a nyitány igazi sava-borsát. Meg persze az is, ahogy a szereplők ennyi év után, könnyektől fátyolos szemmel felidézik, hogy mit is jelentett számukra a sorozat.

Elsősorban formailag emelkedik ki a Paul Scheer humorista által rendezett negyedik rész, ahol egy érdekes mockumentary, azaz áldokumentumfilm (vagy ez esetben a „mock” szót valóban fricskaként értelmező) koncepcióba ágyazva igyekszik bemutatni egy-egy karakter vagy szuperhőscsapat mozgóképre adaptálásának folyamatát. Bár az egyes szituációk, mint például a Disney+ fejeseivel folytatott tárgyalások nyilvánvalóan megrendezettek, az epizód nem megy el a teljes paródia irányába abban az értelemben, hogy valóban értékes, vicces információkat is közöl az adaptációk készítéséről. Hogy mi alapján döntenek bizonyos karakterek/csapatok mellett, a kapcsolódó merchandise-ról (a játékfigurákról külön rész is van a sorozatban) és még a feledés homályába méltán merült röhejes karakterekkel is találkozunk. Ugyanakkor az ironikus, időnként a negyedik falat is áttörő poénok egy része tud csak természeténél fogva is igazán vicces lenni, és a fókuszvesztés is tetten érhető.

m616_05.jpg

Az egyik legkritikusabb hangvételű (de még így is emelkedett és pozitív) epizód a Marvel kötelékében dolgozó nőknek állít emléket, de a cég védjegyének számító Marvel módszer korai gyakorlata is (főleg az író és rajzoló szerzőségére vonatkozó ellentétek) megkérdőjeleződik az alkotófolyamatot középpontba helyező részben. Ezek mellett szóba kerül még az angol nyelvterületen kívülről érkező rajongókból lett alkotók kérdése, a cosplay hatása, háttere és a beöltözők életében betöltött szerepe, a már említett játékfigurák és az azokkal készített akciófotózás, de még egy iskolai Marvel színdarab megszületése is terítékre kerül a fináléban (Alison Brie rendezésében). Tehát mind a fandom, mind a vállalati kultúra, mind a cég gazdasági működése megjelenik így vagy úgy, de az minden részről elmondható, hogy Stan Lee gondolatai, és a Marvelt már a kezdetektől is meghatározó értékek folyamatosan tetten érhetők az epizódokban.

Ahogy annak egy dokumentumfilm sorozat esetében lennie kell, a feldolgozott témák önmagukban is elég érdekesek ahhoz, hogy elvigyék a koncepciót a hátukon, és az egyes részek formailag is vannak annyira változatosak, hogy ne váljanak unalmassá. Az iskolai dráma werkfilmes, enyhén szociodokus jellege, a mockumentary forma, a rövidke animációs beszúrások, vagy archív felvételek elég munícióval látják el a sorozatot, hogy az egyébként hagyományos dokumentumfilmek eszköztárát feldobják, ezzel pedig kihozzák a maximumot a formanyelvből. Ám a sajnos sokszor sziruposságba hajlóan heroikus, túlzottan ünnepélyes, kilógó zenehasználat ott is képes pátoszossá varázsolni az összképet, ahol egyébként szükség sem lenne rá. Ha a borítékolható önpromó és imázsfilm jelleget képesek vagyunk elfogadni egy hasonló produkció esetében, még akkor is látványos az a fajta mitológiaépítés, ami a képregények lapjain jellemző a Marvelre – csak ebben az esetben egy vállalati mitológia megszilárdításáról van szó. Nem mintha ez baj lenne, de például a mozipénztáraknál mutatkozó példátlan sikereket látva, kérdéses, hogy valóban erre van-e szükség.

m616_06.jpg

Szerencsére ez csak egy kisebb szelete a sorozatnak, és valóban jut tér a múlt, a képregénykultúrát kiegészítő jelenségek, és a rajongókra gyakorolt hatás bemutatására is. A Marvel’s 616 ha nem is egy kötelezően megtekintendő infóbomba (kivéve a japán Pókemberes rész, az kötelező!), mégis jópofa érdekességként szolgálhat a Marvelt csak filmes területen követők számára is. Azonban ha lesznek további évadok, remélhetőleg nagyobb hangsúlyt kap az önmitológia cégtörténeti felgöngyölítése is.

A Marvel’s 616 elérhető a Disney+-on. A tervek szerint a szolgáltatás 2021 második felében érkezik meg Magyarországra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük