Nem a ruha és a maszk teszi a szuperhőst – Behind the Mask filmkritika

A dokumentumfilm szerint sokkal fontosabb a jelmezbe bújt figura identitása.

Marvel’s 616 című sorozata után nem kellett sokat várni a Disney+ legújabb Marvelhez kapcsolódó önálló dokumentumfilmjére sem, ami azonban nem sokban tér el az említett széria stílusától és tartalmától. Bár kérdéses lehet, hogy ha érdemben nem sok mindent tud hozzátenni a sorozatban több szemszögből is körüljárt témához, akkor mégis van-e bármi létjogosultsága?

Hogy ezt megállapítsuk, először is érdemes röviden visszatekintenünk a sorozatra. A 616-ban szó esett a japán Pókemberről, ezen keresztül pedig az eltérő kultúrák találkozásáról és egy idegennek számító piac eredményes meghódításáról. Egy teljes epizód a Marvelnél dolgozó nők hatását elemzi, gyakran egészséges önkritikát is gyakorolva. Szóba került az is, hogy a spanyolajkú alkotók saját tapasztalataikból kiindulva mit tudnak hozzátenni az általuk írt és rajzolt karakterekhez. A bárki, vagy éppen egy adott társadalmi csoport által könnyen azonosulható, szerethető karakterek megalkotása, valamint a Marvel módszer kitárgyalása sem maradhatott ki a szórásból. Mint ahogy az sem, hogy a rajongók miként lépnek kölcsönhatásba az általuk kedvelt karakterekkel (és így a céggel), cosplayen és a gyűjthető játékokon, vagy éppen egy színdarab előadásán keresztül.

Az identitás, ha indirekt módon is, de mindegyik epizódban megjelenik – hol erőteljesebben, hol inkább csak periférikusan. Legyen szó akár a szuperhősök kettős személyiségéről, vagy éppen a hősök társadalmi csoporthoz, nemhez, szexuális orientációhoz köthető személyiségformáló hatásáról, a képregénytörténetet végigkíséri az identitás problematikája. A Behind the Mask a sorozat epizódjaiban is tetten érhető, de kevésbé dominánsan és rendszerezett módon megjelenő kérdéskört kívánja tárgyalni. Bár összességében nem sokkal jut tovább az epizódokból kinyerhető információknál. Egy ponton pedig át is vált a Marvel filozófiáját meghatározó inkluzivitás tárgyalására.

behind_the_mask_02.png

Az alig egyórás film nagy erénye azonban, hogy a Marvel házatájáról ismerős alakok mellett, mint Joe Quesada, Brian Michael Bendis, Roy Thomas, Christopher Priest vagy Sana Amanat, olyan médiaelmélettel és képregénytörténettel foglalkozó kutatókat is megszólaltat, mint Henry Jenkins, John Jennings, Peter Sanderson és Ramzi Fawaz. De röviden még Jack Kirby fia, Neal is megemlékezik édesapja hagyatékáról. A cég mellett elkötelezett, ugyanakkor fontos megállapításoknak hangot adó megszólalások mellett így a távolságtartóbb, tényszerűbb, de edukációs szempontból érdekes szempontok is előkerülnek. A tinédzserek tipikus problémáival egyaránt küzdő Pókember kettős identitása után a film hamar rákanyarodik az olyan mélyebb társadalmi jelenségeket is a képregények lapjaira emelő figurák jelentőségének taglalására, mint Luke Cage, a Fekete Párduc, vagy Ms. Marvel.

Ahogy az archív felvételeken megjelenő Stan Lee szájából elhangzik, a Marvel azért tartotta fontosnak a kezdetektől fogva, hogy mindenkinek, így a marginalizált társadalmi csoportnak is kapaszkodót nyújtson az adott csoportba tartozó hős képén keresztül, mert a siker kulcsát már a ’60-as években is a valószerűség jelentette a Marvel számára. A karaktereik nemcsak kitömött színes jelmezek voltak, hanem valódi, egyéni problémákkal is küzdő személyiségek. A társadalomnak pedig a kisebbségi közösségek ugyanúgy részét képezik. Őket is meg kellett szólítaniuk, nekik is biztosítani kellett egy biztonságos mentális teret, ahová elvonulhatnak. A szerkesztőség diverzifikálása azonban nem egy tudatos, haszonleső lépés eredménye volt, hanem fokozatosan és természetesen jöttek a kisebbségeket képviselő alkotók. Ám a korai időkben bizony előfordultak a képregényes reprezentációt illetően vitatható gyakorlatok is.

behind_the_mask_01.png

A Behind the Mask ha nem is ás mélyre a Marvel korai reprezentációs problémáiban, de például az ázsiai származású és női alkotók visszaemlékezésein keresztül rávilágít ezekre. Kritikus módon kikezdi azokat, és megmutatja, hogy a cég miként volt képes önkritikát gyakorolva változtatni a káros sztereotípiákat közvetítő ábrázolásmódon. Ugyanakkor a filmben megszólalók is tisztában vannak vele, és furcsán nyílt őszinteséggel beszélnek arról, hogy ez a mindenre és mindenkire kiterjedő inkluzivitás nemcsak világnézeti, de üzleti szempontból is fontos. Hiszen a több olvasó, több bevételt is jelent. De emellett sem érződik úgy összességében, hogy az egyes képregénysorozatok alkotói fel- és kihasználnák az egyes csoportok identitásproblémáit és pénztárcáját. Mert mára eljuthattunk odáig, hogy a kisebbségi csoportok képviselői alkotóként vehetnek részt a szívüknek kedves címek létrejöttében. Nagyobb kontrollt gyakorolva az egyes címek tartalma fölött pedig hitelesebb nyelven szólhatnak az adott csoport tagjaihoz.

A bevezetőben feltett kérdésre visszakanyarodva: abból a szempontból mindenképpen van létjogosultsága a filmek, hogy az álruhás hősök jelmez alatti személyiségét, társadalmi identitását, és azok nagyon is meghatározó voltát ilyen módon egyik sorozatepizód sem vette górcső alá korábban. Ugyan a 616 részeibe érintőlegesen bekerültek az egyes korszakokra jellemző társadalmi feszültségek és azok képregényekre gyakorolt hatása, a Behind the Mask ezeket az információkat mégis egy fokkal rendszerezett formába vizsgálja. Még akkor is, ha egy kicsit felületes, hajlamos érdekes képkivágások használatára, vagy nem állít semmilyen kirívóan új dolgot. A megközelítése és közlésmódja azonban mindenképpen olyan értéket képvisel, amiért a Marvel történetét, vagy az egyes karakterek hátterét kevésbé ismerőknek informatív dokumentumfilmnek bizonyulhat. Aki azonban profi képregénytörténész, vagy gyakorlott Marvel olvasó, esetleg találkozott már a Stan Lee életével foglalkozó kötetekkel, azoknak aligha tartalmaz bármi újdonságot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük