Sötét elfek és cégóriások – Thor: A mennydörgés istene 2. képregénykritika

A 2019-es év egyik legjobb hazai megjelenése volt Jason Aaron Thor-története, ráadásul a folytatást sem érheti különösebb panasz.

Jason Aaron napjaink egyik legprominensebb képregényírója, melyre talán a legnagyobb bizonyíték az általa írt Thor-történetfolyam, ami 2019-ben a War of the Realms című crossoverben, illetve a King Thor-minisorozatban csúcsosodott ki.

Ennek a gigászi eposznak az első kötete, a Thor: A mennydörgés istene két éve magyarul is megjelent, ahol Aaron mesteri krónikásként regélte el az olvasóknak Gorr, az Istenölő (akit hamarosan a mozivásznakon is láthatunk majd Christian Bale alakításában) történetét. Idén pedig a Fumax kiadó elhozta számunkra a folytatást is, ami ezúttal egy nagyobb, összefüggő saga helyett két önálló történetszálat és három rövidebb sztorit tartalmaz.

Ahogyan az gyakran szokás a képregényiparban, az önálló történetek általában külön művészeket is jelentenek. Mint ilyen, rögtön a kötettel szembeni egyetlen negatívabb kritikámmal kezdeném, ami pedig a rajzolás. A mennydörgés istene első részéhez számomra rendkívül sokat adtak Esad Ribic rajzai, melyek remekül egészítették ki Aaron írását. Bár a horvát származású rajzoló itt is visszatér a gyűjtemény második felére, az első pár számot, illetve a könyv végén lévő antológia történeteket azonban más rajzolók illusztrálták. Ennek köszönhetően a történetszálak vizuális stílusa némileg elüt egymástól. Összességében még így sem mondanám ezt hatalmas problémának, bár a két fő szál közé beékelt sárkányos sztori (melyet a spanyol Das Pastoras festett), valamint Thor és a középkori vikingek a jégóriások elleni harcát bemutató Vér és Jég című rövidebb szösszenet Simon Bisley által készített illusztrációi nem lettek a kedvenceim.

Na, de mi a helyzet az írással? Ezzel kapcsolatban már egy rossz szavam sincs, hiszen Aaron ismét brillírozott.

Elsőként Ron Garney rajzolóval karöltve rögtön egy vérbeli fantasy kalandot hoz el nekünk, melyben Thor a sötét elfek aljas és kegyetlen királya, az Elátkozott Malekith ellen veszi fel a harcot. Érdekes egybeesés (esetleg tudatos marketing stratégia), hogy ez a sztorifolyam a második Thor-filmmel nagyjából egy időben jelent meg, azonban Alan Taylor rendezővel szemben Aaronnak sokkal jobban sikerült felhasználnia a gonosz elf királyt saját történetéhez. Malekith itt egy kifejezetten agyafúrt gonosztevő, aki mindig egy lépéssel jár a Mennydörgés Istene és válogatott kompániája előtt.

Ha pedig már szóba kerültek, akkor érdemes még megemlíteni Thor újdonsült társait is. Felismervén ugyanis a Malekith jelentette veszélyt, a Kilenc Birodalom összefog, és Thor vezetésével megalakul a Birodalmak Szövetsége, hogy felkutassák az Elátkozottat. A Szövetség tagjai között akad piperkőc, pisztolyforgató fényelf, robbantásmániás törpe, mogorva troll, sötét elf varázslónő és egy meglehetősen csendes óriás íjász, akinek nyílvesszői valószínűleg egyben kivágott tölgyfák. Önmagában a történet nem lenne valami nagy szám, viszont ezek a válogatott karakterek – még ha némileg klisések is talán –, és a köztük lévő csapatdinamika remekül feldobja a sztorit.

A Birodalmak Szövetsége akcióban

Ezután egy kisebb átvezető történet jön, melyben a fiatal Thor és egy sárkány tragikus barátságát ismerhetjük meg. Ugyan nem ad túlságosan sokat a nagy egészhez, és mint fentebb említettem, az illusztrációi sem lopták be magukat a szívembe, mégis van valami megkapóan szomorú ebben a kis szösszenetben, ami miatt összességében bőven elfér a kötetben.

Ezt követi egy újabb nagyobb lélegzetvételű történetfolyam, ahol már ismét Ribic szolgáltatja a rajzokat. A Midgard utolsó napjai különlegessége, hogy egyszerre két idősíkon játszódik: a távoli jövőben az agg Thor király követhető nyomon, amint lányunokáival karöltve élete talán utolsó csatájában száll szembe a világokat elpusztító Galactussza, míg a jelenben nagyon is földközeli problémákkal kell felvennie a harcot, ami ellen azonban minden isteni hatalma ellenére is tehetetlen.

Egykori szerelme, Jane Foster a rákkal küzd, miközben a Földet fenyegető veszély ezúttal nem egy természetfeletti erőkkel rendelkező gonosztevő, hanem egy megavállalat.

A Roxxon neve talán ismerősen csenghet a keményvonalasabb Marvel-rajongók számára, hiszen a cég a képregényeken kívül megannyi egyéb adaptációban is felbukkant már, legutóbb például a Spider-Man: Miles Morales ellenlábasaiként szolgáltak. Itt ezúttal a könyörtelen cégigazgató, Dario Agger vezetésével próbálják ellehetetleníteni a Mennydörgés Istenét, akinek azonban szerencsére ezúttal is akad segítsége Roz Solomon, a talpraesett S.H.I.E.L.D. ügynök személyében.

A Midgard utolsó napjai nem csupán a párhuzamosan futó cselekményei miatt egyedi történet, hanem amiatt is, mert Agger személyében egy olyan ellenféllel kell szembenéznie Thornak, aki ellen a nyers erő nem sokat ér. A Roxxon vezérigazgatója már-már Lokihoz hasonló agyafúrtsággal száll szembe hősünkkel, azonban ezen felül is tartogat meglepetéseket mind az asgardi isten, mind az olvasók számára.

Galactus Thor király ellen

A kötetet végül három rövid sztorival zárja Aaron, ahol egyebek mellett megismerhetjük Malekith eredettörténetét, illetve előkészít jó pár később fontossá váló történetszálat is. Alapvetően szórakoztatóak voltak ezek a rövid színesek is, és mint már fentebb említettem, egyedül talán a Vér és Jég volt az, ami kevésbé tetszett, az is elsősorban Simon Bisley illusztrációi miatt.

Összességében azt tudom elmondani, hogy nem hiába emlegetik modern klasszikusként Jason Aaron Thor-sorozatát. Az ugyanis csak egy dolog, hogy egy rendkívül szórakoztató történetfolyamról van szó, de emellett kijelenthető, hogy meglehetősen alapos tervezés is áll mögötte. Ez az első olvasóknak talán nem fog feltűnni, ugyanakkor olyasvalakiként, aki ismeri a szerző későbbi történeteit, hihetetlen látni, hogy bizonyos cselekményelemeket már milyen korán felvezetett.

Kizárólag ajánlani tudom mindenki számára A mennydörgés istene 2. kötetét, egyúttal pedig őszintén remélem, hogy a Fumax kiadó tervezi folytatni Jason Aaron történeteit, és hamarosan elhozza számunkra mind a Méltatlan Thor, mind a Mennydörgés Istennőjének sagáit, hogy aztán végül a magyar olvasók is átélhessék az eposzi Birodalmak Háborúját.

Thor: A mennydörgés istene 2.
Írta: Jason Aaron
Rajz: Esad Ribic, Ron Garney, Nic Klein, Das Pastoras
Kiadó: Fumax
Kiadási év: 2021

Egy válasz

  1. Heh, az új oldalt is megtaláltam végre!

    “Jason Aaron napjaink egyik legprominensebb képregényírója, melyre talán a legnagyobb bizonyíték az általa írt Thor-történetfolyam, ami 2019-ben a War of the Realms című crossoverben, illetve a King Thor-minisorozatban csúcsosodott ki.”

    Én inkább legtermelékenyebbnek hívnám. Amúgy a War of the Realm egy olvasható event, amennyiben nem várod hogy a megkezdett történeteit tényleg méltóztasson befejezni. A King Thor viszont, nincs jobb szó rá, ZAGYVALÉK.

    Ezt az embert nem szabad 20-25 füzetnél tovább egy sorozaton hagyni vagy kitör rajta a szarkával keresztezett aranyhal. (Mindent összehord aztán ejti amikor újabb szép fényes játékot talál és totál elfeledkezik az előzőkről.) Arról már nem is beszélve, hogy nem találkozott még történettel vagy karakterizációval amit ne nyírna ki ha útban vannak neki.

    Ha bárki azt érezné, hogy nem vagyok Jason Aaron rajongó… annak igaza van.

    “Az ugyanis csak egy dolog, hogy egy rendkívül szórakoztató történetfolyamról van szó, de emellett kijelenthető, hogy meglehetősen alapos tervezés is áll mögötte. Ez az első olvasóknak talán nem fog feltűnni, ugyanakkor olyasvalakiként, aki ismeri a szerző későbbi történeteit, hihetetlen látni, hogy bizonyos cselekményelemeket már milyen korán felvezetett.”

    BVAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHAHA!!!
    … bocs, ez komoly?

    Igen felvezetett… hogy aztán ejtsen vagy elvesztegessen. Roxxon és Agger fel vannak építve mint nagy ellenség aztán beolvadjon a háttérbe és szinte semmi értelmes ne legyen belőle, a League of the Realms egy ideig mintha saját történetet kapna (mint Jane Foster Warriors of Three-je) hogy aztán ejtve legyen és egy sokad-rangú (és kétes minőségű) WotR melléksorozatban fejezze be valaki más, Malekith előtörténetét konkrétan kiheréli később stb.

    Istenkém, nincs az a szó hogy leírhassam hogy gyűlölöm azt az ötlettemetőt (mind a sajátjaié amiket sz@rt befejezni, és másokéi amiket ledózerolt) amivé Aaron Thor-ja lett a végére.

    Mondjuk ez még ezt a könyvet nem érinti. :3

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük