Florence Pugh és Sebastian Stan vezetik a Mennydörgőket: A Marvel minden fontos bejelentése és trailere

Minden, amit tudni érdemes a D23 expón történt bejelentésekről.

Várakozásokkal telve ültünk le a D23 expó filmes előadása elé, ahol a 20th Century Fox, a Lucasfilm, valamint természetesen a Marvel Studios adott kóstolót a közelgő és előkészületben lévő produkcióikból. Miután a San Diegó-i Comic-Con Marvel-paneljén Kevin Feige a Marvel Moziverzum két következő fázisát is leleplezte, újabb projekteket ezúttal nem jelentett be a stúdió, cserébe viszont több érdekességet is megosztott a következő két év filmjeiről és sorozatairól. Máris összefoglaljuk, mi minden történt.

Fekete Párduc 2.

  • A közönség számára levetített filmjelenetből körvonalazódni kezdett a film fő konfliktusa, miszerint a világ többi része megpróbálja kizsákmányolni a meggyengült Vakanda erőforrásait.
  • Az első kedvcsinálóban is látható ENSZ-gyűlésen Ramonda királynő beszédet tart a világ vezetőinek, ahol egy politikus azzal vádolja meg Vakandát, hogy nem osztja meg a világgal a vibrániumkészletét. A beszéddel egy időben látható, hogy katonák megpróbálnak vibrániumot lopni, akiket aztán a Dora Milaje kísér be az ENSZ-gyűlésre foglyokként.
  • Az ezt követő előzetesben többek között láthattuk Namor és M’Baku összecsapását (M’Baku botja kettétört, amikor lecsapott vele Namorra), Riri Williamset repülni, és az atlantiszi Attumát is harc közben.
  • Ryan Coogler rendező elárulta, hogy még a vágás szakaszában vannak a filmmel, ami 2022. november 10-én kerül a mozikba.

Vasszív (Ironheart)

  • Felfedték az új logót és színpadra lépett a főhős Riri Williamset alakító Dominique Thorne, valamint a gonosz Parker Robbins-t, azaz a Csuklyát alakító Anthony Ramos is.
  • A sorozatban a mágia és technológia egyaránt képviselve lesz, előbbi a sötét mágiával kísérletező Csuklya, míg utóbbi értelemszerűen Vasszív oldaláról.
  • A Fekete Párduc-filmeket író-rendező Ryan Coogler is a sorozat producere.

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia

  • Paul Rudd elmondása szerint „ilyet még soha nem láthattunk a Hangyától korábban”, ami leginkább a sötétebb hangvételre és arra értendő, hogy végre ezek az apró karakterek is valami igazán nagy tettet hajtanak majd végre. A Kvantumánia közvetlenül kapcsolódik az Avengers: The Kang Dynastyhez, ami abból a szempontból nem meglepő, hogy ennek a filmnek is az időutazó Kang, a hódító lesz a főgonosza.
  • Az eseményen résztvevők egy kedvcsinálót is láthattak a filmhez, amiben Scott Lang azért tesz kényszerű látogatást a kvantumvilágban, hogy megszerezzen valamit Kang számára, mert ha nem így tesz, akkor soha többé nem láthatja viszont a lányát, Cassie-t. A levetített anyagban szerepelt Bill Murray, aki afféle király a kvantumvilág egy városában, illetve MODOK is, ráadásul Randall Park is visszatér majd Jimmy Woo FBI-nyomozóként.

Werewolf by Night

  • Horrorisztikus előzetesben mutatkozott be a halloweeni időszakra időzített Werewolf By Night tévéfilm, amiben Gael García Bernal játssza a főszereplő Jack Russellt. Mellette a női főszereplőt, a szörnyvadász Elsa Bloodstone-t Laura Donnelly játssza. Az azonos című képregényekben az Erdélyből származó Russell likantrópiában szenved, át tud változni farkasemberré akkor is, ha nincs éppen telihold, és ilyenkor is megtartja emberi intellektusát.
  • A filmet Michael Giacchino rendezte, akit zeneszerzőként ismerünk inkább, több Marvel-film mellett neki köszönhettük az idei Batman-film dallamait is. Giacchino gyerekkora óta szeretett volna megvalósítani egy a régi hollywoodi fekete-fehér szörnyfilmekre emlékeztető projektet, ami most megvalósulhatott a Werewolf By Night képében.
  • A halloweeni különkiadás október 7-én debütál a Disney+-on, a borzongató előzetes mellé plakát is érkezett hozzá.

Titkos Invázió (Secret Invasion)

  • A Secret Invasion műfaját tekintve paranoid thriller lesz, amiben a skrullok beszivárogtak a társadalomba és a hatalomba. Samuel L. Jackson mellett Ben Mendelsohn, Cobie Smulders, Martin Freeman és Don Cheadle visszatérnek jól ismert szerepeikben. Emilia Clarke egy titokzatos ügynökként csatlakozott a szereplőgárdához, a főgonoszt Kingsley Ben-Adir formálja meg, Olivia Colman pedig Fury egyik szövetségesét játssza.
  • Az összesen hat részesre tervezett minisorozatot 2023 elején láthatjuk a Disney+-on, és az első betekintés alapján valóban sötét hangulatú kémthriller ígéretét kelti.

Armor Wars

  • A Titkos Invázió farvizén érkezik majd a Don Cheadle főszereplésével készülő sorozat, közvetlenül ahhoz kapcsolódva.
  • A forgatás jövőre fogja kezdetét venni.

Loki 2. évad

  • Rögtön ott veszi fel a fonalat, ahol az első évad abbamaradt, azaz Loki próbálja meggyőzni az Idővariációs Hatóságot Kang, a hódító fenyegetéséről.
  • A teljes multiverzum szága meghatározó része lesz a folytatás, amiben a szerepeikben visszatérő Tom Hiddleston, Sophia DiMartino és Owen Wilson mellett Ke Huy Quan (Minden, mindenhol, mindenkor) is szerepel. Az eseményen résztveveők láthattak egy kis akciót Kanggel is, ami Jonathan Majors visszatérését is megerősíti.

Fantasztikus Négyes

  • Sokáig úgy volt, hogy a Marvel Studios Pókember-trilógiáját is jegyző Jon Watts ülhet a Fantasztikus Négyes rendezői székébe is, aki azonban mégsem vállalta a feladatot. Kevin Feige megerősítette, hogy Matt Shakman személyében sikerült megtalálni az utódját, aki eddig a tévében alkotott (többek között a Doctor House, Fargo, A férjem védelmében, Felhőtlen Philadelphia, Trónok harca, A Fiúk sorozatokhoz is rendezett epizódokat). A Fantasztikus Négyes rendezői posztját minden bizonnyal a WandaVízió sikerének köszönheti, hiszen a Marvel Studios első tévésorozatának az összes részét ő dirigálta, amiért még egy Emmy-jelölést is begyűjtött.
  • A rajongók izgatottan várták a bejelentést a film castingját illetően, ez viszont elmaradt. Az elmúlt hetekben pedig több pletyka is szárnyra kapott a lehetséges jelölteket illetően. Dr. Reed Richards szerepére a You című sorozatból is ismert Penn Badgley, míg Sue Storm kapcsán Jodie Comer (Megszállottak viadal, Free Guy, Az utolsó párbaj) neve merült fel. Ám a hivatalos megerősítésekre tovább kell várni.

Echo és Daredevil: Born Again

  • A résztvevők számára bemutattak egy exkluzív előzetest a Sólyomszemből ismert Echo spinoff-sorozatához. A képsorokban a címszerepben visszatérő, karakteréhez hasonlóan siket Alaqua Cox mellett Vincent D’Onofrio is tiszteletét tette a szemfedőt viselő Wilson Fiskként. A 2023-ban érkező sorozat forgatása nemrég fejeződött be, amiben a főszereplő révén fontos szerepet kap az amerikai őslakos kultúra bemutatása is.
  • D’Onofriohoz Charlie Cox is csatlakozott a színpadon, aki bejelentette, a 18 epizódos Daredevil: Born Again 2023 elején kezd forogni. A színész, aki hamarosan az Amazon: Ügyvédben is visszatér Fenegyerekként, elmondása szerint izgatottan várja, hogy ezúttal kétszer annyi időben merülhessen el karaktere világában.

Amerika Kapitány: Új világrend (Captain America: New World Order)

  • 2024-ben érkezik az új Amerika Kapitány-film, amiben már Sam Wilson kezében lesz az ikonikus pajzs. Kevin Feige most bejelentette a film főgonoszát, amivel a Marvel végre a legrégebbi nyitva hagyott szálát is elvarrja: Samuel Sternst, azaz a Vezetőt Tim Blake Nelson fogja játszani, aki a 2008-as A hihetetlen Hulkban tűnt fel először. A Hulk-filmben Nelson Bruce Banner kollégáját alakította, és azóta nem lehetett hallani róla, miután egy nyílt sebére ráfolyt Banner vére, és elkezdett bezöldülni. A képregényekben Sterns lett Hulk egyik legikonikusabb ellenfele, aki az Egyesült Államok kormánya felett is megpróbált befolyást szerezni.
  • Az Unortodox sztárja, Shira Haas is csatlakozott a szereplőgárdához a Sabra nevű izraeli szuperhősnő szerepében, aki nem mellesleg mutáns. A filmben továbbá Carl Lumbly és Danny Ramirez is szerepelni fognak: az előbbi A Sólyom és a Tél Katonájában az idős Isaiah Bradleyt játszotta, míg utóbbi Joaquin Torrest, aki a képregényekhez hasonlóan a megüresedett Sólyom posztját fogja betölteni.
  • Az Amerika Kapitány 4. a tervek szerint 2024. májusában érkezik a mozikba, a rendező Julius Onah pedig úgy fogalmazott az eseményen, hogy egy paranoid thrillerre számíthatunk majd.

Mennydörgők (Thunderbolts)

  • Megvan, milyen hősökből és antihősökből áll majd össze a Thunderbolts csapata a Marvel Moziverzumban: Florence Pugh (Yelena Belova/Fekete Özvegy), Sebastian Stan (Bucky Barnes/A Tél Katonája), David Harbour (Vörös Őr), Hannah John-Kamen (Szellem), Wyatt Russell (John Walker/US. Agent), Olga Kurylenko (Taskmaster) és Julia Louis-Dreyfus (Val) alkotják egyelőre a csapatot, míg Zemoról (Daniel Brühl) meglepő módon egy szó sem esett.
  • A jelenlegi tervek szerint a Thunderbolts forgatása 2023 elején indulhat Jake Schreier rendezésében. A csapatról egy pofás koncepciós vázlatot is bemutattak az eseményen.

Marvelek (The Marvels)

  • A D23 keretében levetítették az első kedvcsinálót a filmből, amelynek Carol Danvers (Brie Larson) mellett a két központi karaktere a WandaVízióban megismert Monica Rambeau (Teyonah Parris), illetve Kamala Khan (Iman Vellani) lesz, aki a Ms. Marvelben mutatkozott be.
  • A leírások alapján a film rögtön a Ms. Marvel feliratok utáni jeleneténél veszi fel a fonalat, ahol a címszereplő és idolja helyet cserélnek: a Marvelek cselekménye az abban látott karperecek körül fog bonyolódni, mivel a három hősnő minden alkalommal helyet cserél, amikor valamelyikük használja a képességét. A film – eddig ismeretlen – főgonoszát Zawe Ashton játssza, aki a rendezvényen levetített kedvcsinálóban egy vádló kalapácsával volt látható (mint amilyet Ronan is forgatott).
  • A Marvelek a tervek szerint 2023. július 28-án érkezik meg a mozikba, a rendezői székben a Kampókéz direktorával, Nia DaCostával.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük